2024. március 29., péntek

Šarčević: A harminc százalékos béremelés sem kizárt

Egyetemi rektorokkal és a Nemzeti Akkreditációs Testület tagjaival tárgyalt a köztársasági oktatásügyi miniszter, arra keresve a választ, hogyan lehet rávenni a fiatalokat a tanítói, tanári pályára. Az okatásban hosszútávú megoldást kellene találni a tanárhiány miatt jelentkező gondok orvoslására, jelenti a Szerbiai RTV.

Elterjedt vélemény, hogy a nehéz stúdiumok után a tanári pálya nincs kellőképp megbecsülve, sem jutalmazva, ezért a fiatalok többsége, ha teheti, elkerüli.

A tanácskozáson a javasolt megoldások között elhangzott, hogy lehetővé kell tenni a meglevő szakkáder átképzését, és ösztönözni kell a jövendőbeli tanítók képzését is.

– Amíg nem sikerül tartósan rendezni a kérdést, egyszeri támogatásokkal fogunk enyhíteni a gondokon. Ösztöndíjazni fogjuk azokat, akik bevállalják azoknak a tantárgyaknak az oktatását, melyekre alig akad jelentkező. Ezek a matematika, informatika, fizika, és még néhány tárgy. Segíthetnek a fiatalabb nyugdíjasok, és a végzős egyetemi hallgatók is, akik esetében a törvény módosítására is szükség lenne, hiszen a törvény a mesterfokozatot is előírja ezeknek a tantárgyaknak az oktatásánál – részletezte Mladen Šarčević oktatásügyi miniszter.

Eszerint az az egyetemi hallgató, aki a tanári pályát választja, ösztöndíjban részesül, előnyt élvez az egyetemista otthonban való elhelyezéskedésnél, azzal a megkötéssel, hogy amennyi ideig ösztöndíjban részesült, annyi ideig köteles az országban maradni és dolgozni. Ezt már szeptembertől alkalmazhatják is. A sajtóhoz szólva a miniszter kilátásba helyezte azt is, hogy 30 százalékkal megemelhetik a matematikusok, fizikusok, informatikusok, és más olyan szaktantárgyat oktatók bérét, amelyekből a foglalkoztatási nyilvántartásban kevés van.