2024. április 19., péntek

Vásárlás pénztárca nélkül, mobiltelefonnal

Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank (NBS) kormányzója közreműködésével ma hivatalosan is lebonyolították az országban az első mobiltelefonos IPS QR-kódos vásárlást – írja a Tanjug.

Újságírók jelenlétében az eseményre a Mercator S helyiségeiben került sor, ahol a bankkormányzó elmondta, számára emlékezetes marad ez a nap, szintúgy a nemzeti bank, a postatakarék és a Mercator S vállalat számára, ugyanis február 27-étől Szerbiában is lehetségessé vált pénztárca nélkül, egy mobiltelefon segítségével vásárolni.

A bankkormányzó elmondta, hogy az ilyen jellegű fizetési módszer a Mercator S vállalat létesítményeiben lesz elérhető a Postatakarék Bankon keresztül, de reményei szerint a szolgáltatás hamarosan más üzletekben és bankok által is lehetővé válik. Kijelentette, hogy az ilyen jellegű fizetési mód eddig csupán Svédországban és Kínában elérhető. Szerbiában az androidos mobiltelefonokon a Google Play áruházon keresztül tölthető le a megfelelő alkalmazás. A Postatakarék Bank pedig az első pénzintézmény Szerbiában, amely lehetővé teszi ezt a fizetési módot, amelyhez sem bankkártyára, sem készépénzre nincs szükség.