2024. március 28., csütörtök

Stílusos idegenvezetés

Töretlen az érdeklődés az ingyenes gyalogtúrák iránt

Tematikus túravezetést szervezett Tóth Borisz, a Fenix Travel 024 turisztikai iroda vezetője az idegenvezetők világnapja alkalmából. Mint azt lapunknak nyilatkozva elmondta, a nyugati országokban 1990 óta állandó jelleggel szerveznek február 21-én ingyenes túrákat az esemény napján, néhány évvel ezelőtt pedig Szerbiába is megérkezett ez a tendencia. Újvidéken és Belgrádban már hagyománnyá vált, és tematikus programot szerveznek ezen a napon.

– Szabadkán eddig nem volt jelen az esemény, én pedig úgy határoztam, hogy csatlakozok ehhez a kezdeményezéshez és kolléganőmmel, Jelena Stojsavljevićtyel kosztümös túrát szerveztünk. Olyan jelmezeket választottunk, amelyek az Osztrák–Magyar Monarchia korára emlékeztetnek: frakkot és cilindert húztam csokornyakkendővel, Jelena pedig egy hosszú báli ruhát választott egy nagy kalappal. A túra célja és lényege az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az olyan épületekre, amelyeket nem, vagy csak ritkán mutatnak be a szokványos idegenvezetői túrákon. Ilyenek a Strossmayer, a Petőfi Sándor, a Dimitrije Tucović utca azon épületei, amelyek a századforduló kereskedőinek, iparosainak palotái-házai voltak. Nagyon sok elfelejtett, de a városunk szempontjából fontos történetet meséltünk el róluk. Ezek mellett megtekintettük még a Városházát és a Zsinagógát is, és az írók mellszobrait a Zeneiskola mögötti téren – osztotta meg velünk a programot Tóth Borisz.

Az eseményen 40 fős csoportot vezettek, de ennél jóval többen jelentkeztek a programra. A következő tematikus túrát feltehetően az őszi hónapokban szervezik meg, de akkor már több csoportot indítanak, mondta az idegenvezető.

Aki lemaradt a mostani túráról, és nem tudja kivárni az őszi ismétlést, annak az ingyenes gyalogútárkon a helye. Június óta állandó jelleggel szerveznek ilyen gyalogtúrákat Szabadkán, amiket a Városi Turisztikai Szervezet a tanúsítvánnyal rendelkező idegenvezetőkkel együttműködve valósít meg. A sétához bárki csatlakozhat, a program alatt a résztvevők a város épületeinek történeteit hallgathatják meg. A túrák a Városháza előtti gyülekezővel kezdődnek minden szerdán 10 órától, illetve szombaton 13 órától, majd a díszterem megtekintésével folytatódnak. Ezt elhagyva, a város központjában folytatódik a séta, aminek során az érdeklődők megtekinthetik a Városi Könyvtárat, a Raichle-palotát, a Ferencesek templomát, a Szent Teréz-székesegyházat, a Zsinagógát, az ortodox templomot és a Népszínházat is, amivel a program be is fejeződik. Leginkább a melegebb hónapokban jelentkeznek a polgárok és a Szabadkára látogató külföldi turisták erre a programra, de az állandó érdeklődés miatt a téli hónapokban is megszervezik a túrákat.

– Tavasszal, nyáron és ősszel is nagyobb az érdeklődés. Télen a szabadkaiak inkább visszavonulnak és kisebb a csoportok létszáma. A szebb idő közeledtével egyre több telefonhívást kapunk azoktól, akik a program iránt érdeklődnek. Telefonon, személyesen vagy a weboldalon keresztül lehet jelezni a részvételi szándékot. Számos szabadkai és az ország többi részében élő polgár érdekelt, a külföldi turisták között pedig több orosz, osztrák, magyarországi, horvát csoportot vezettünk már végig a városközponton, de volt már amerikai és ausztrál csoportunk is. A világ minden tájáról jönnek Szabadkára, hogy megtekintsék a városunkat – tudtuk meg Tóth Borisztól.