2024. április 19., péntek

Székelyföldért, Csallóközért és miértünk is

Az SZNT európai polgári kezdeményezésének támogatására kér Szili Katalin

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezés támogatását kérte Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott kedden Budapesten.

Szili Katalin (Fotó: MTI)

Szili Katalin (Fotó: MTI)

Szili Katalin az újságíróknak elmondta: a kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió a kohéziós alapokra vonatkozó döntéseinél és a saját intézkedései során elősegítse az őshonos nemzeti kisebbségek szülőföldön való boldogulását és gyarapodását.

A miniszterelnöki megbízott rámutatott: hét országból egymillió támogató aláírásnak kell összegyűlnie május 7-éig. Úgy fogalmazott: nem kizárólag magyar ügyről van szó, Európában négyszáz kisebbség él, hét lakos közül egy az őshonos vagy a regionális kisebbségekhez tartozik.

Kitért arra is, hogy az Európai Unió előszeretettel foglalkozik azokkal, akik új hazát keresnek akár gazdasági, akár más okokból a területén, de az őshonos európai kisebbségekkel összefüggő kérdéseket az Európa Tanácsra hagyja, lényegében teljesen eltolja magától.

Rámutatott: 2020 a nemzeti összetartozás éve, a nemzetpolitikai államtitkárság az erős közösségek évévé nyilvánított az idei esztendőt. Ez az év a jövőről szól, és a magyarság számára új, XXI. századi nemzetpolitikát jelent, amely beilleszthető az Európai Unió politikájába – közölte a miniszterelnöki megbízott.

Szili Katalin üdvözölte, hogy az Országgyűlés kedden 158 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta a vonatkozó határozati javaslatot. Értékelése szerint ez azt jelenti, hogy teljes támogatottságot élvez a kezdeményezés, és mint mondta, bízik abban, hogy a parlamenti döntés láttatja a magyar közösségek tagjai körében a politikai konszenzust, azt, hogy ezt a kérdést nem a pártpolitika határozza meg.

Jelezte: a kezdeményezés támogatására kérte a nyugat-európai magyarság szervezeteit, illetve a diaszpóra magyarságát is.

Online is aláírható

Akárcsak a tavaly sikerrel zárult Minority SafePack polgári kezdeményezés esetében volt, az SZNT „Székelyföldért megmozgatjuk Európát” jelszóval elindított polgári kezdeményezését, amit szintén aláírhatják az uniós – így például magyar – állampolgársággal rendelkező vajdasági magyar kettős állampolgárok is. Ez lehetséges az interneten keresztül, a petíciót a nemzetiregiok.eu címen néhány kattintással bárki támogathatja, aki szívén viseli a nemzeti régiók uniós érdekképviseletének az ügyét. (y-A)