2024. március 29., péntek

Nem csak építőkocka

Egyre többen érdeklődnek Vajdaságban a WRO Legorobot-programozási verseny iránt

A World Robot Olympiad (WRO) egy nemzetközi Legorobot-programozási verseny, amelyet először 2004-ben rendeztek meg Szingapúrban, 12 ország részvételével. Magyarországon az Edutus Egyetem 2014 óta szervezi meg a versenyt. A tavalyi győri döntőn hetvennégy ország 1200 versenyzője vett részt. Az idén Kanada lesz a WRO házigazdája. Vajdaság tavaly kapcsolódott be a versenybe. Az első szerbiai döntő helyszíne a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar volt. A megmérettetésen 22 csapat 66 tanulója vett részt. A győri döntőn Szerbiát a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola és a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium csapata képviselte.

Az idén a vajdasági csapatok idejében megkezdték a felkészülést. A hétvégén tartották meg az első WRO-edzőtábort a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban. Az eseményt a Magyar Nemzeti Tanács is támogatta.

– A verseny két részből áll. Az egyik a Legorobotok építése, a másik pedig a robotok programozása. Nagyon sok kompetenciát fejleszt, például a kreativitást, a térlátást, az informatikai kompetenciákat, a problémamegoldó képességet. Mivel hárman dolgoznak egy csapatban, fejlődik a kommunikációs  és kooperációs készségük is. Egyre többen érdeklődnek a verseny iránt. Tavaly novemberben 22 csapat vett részt a szerbiai döntőn, az idén a Lego-táborba már 43 csapat érkezett, a versenyre pedig eddig 74 csapat jelentkezett. Ezek mind vajdasági magyar csapatok. Örülünk, hogy a szórványból is jelentkeztek versenyzők és hogy egyre bővül a csapatok száma – nyilatkozta lapunknak dr. Námesztovszki Zsolt, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánhelyettese. Azt is megtudhattuk tőle, hogy az MTTK idén január elején a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával akkreditált képzést szervezett a csapatvezetők számára. A zentai téli táborba a csapatvezető tanárok a diák-csoportjaikkal együtt érkeztek, és a reggeltől estig tartó legózás, programozás, tehát komoly tanulás mellett csapatépítő játékokban is részt vettek, hiszen a versenynek is fontos eleme, hogy a versenyzők bizonyos problémákat a tanár segítsége nélkül, csapatban oldják meg.

– Nagyon fontos, hogy most, amikor az oktatási minisztérium az új oktatásfejlesztési stratégián dolgozik, és a Magyar Nemzeti Tanács is az elkövetkező évek stratégiai prioritásait határozza meg, szem előtt tartsuk az ilyen kezdeményezéseket, hiszen nagy hangsúlyt fektetünk az oktatás digitalizációjára, amelyben a digitális eszközöknek és a programozásnak mind nagyobb szerep jut, ugyanakkor a tehetséggondozás is egy lényeges eleme kell, hogy legyen a fejlődésnek, amire a versenyek és a tematikus táborok kiváló lehetőséget biztosítanak. Mindenképp külön köszönet és dicséret illeti Námesztovszki Zsolt mellett, aki a tábor ötletgazdája volt, a szakmai csapatot is: amelynek tagjai a program szakmai megtervezése és lebonyolítása mellett arról gondoskodtak egy hétvégén át, hogy a gyerekeknek tudás és tapasztalat átadása mellett szép, felejthetetlen élményt nyújtsanak – hangsúlyozta Vicsek Annamária, az oktatási minisztérium államtitkára.

A szerbiai döntőt június 13-án rendezik majd meg.