2024. április 20., szombat

Szerbiai polgárok is megbetegedtek külföldön

Az országban még nincs vírusfertőzött – A koronavírus kapcsán az egészségügyi miniszter az alapvető óvintézkedések betartását szorgalmazza

A Diamond Princess tengerjáró hajó személyzetének 12 szerbiai állampolgárságú tagja közül ketten fertőződtek meg a COVID-19 nevű koronavírussal, erősítette meg ma Ivica Dačić külügyminiszter. Mint hozzátette, a tárca Szerbia japán nagykövetsége által figyelemmel kíséri a 29 éves S. O. és a 30 éves M. T. állapotának alakulását, valamint kapcsolatba lépett a japán külügyminisztériummal, hogy megtudja, mikor szállítják a hajóról kórházba a két személyt. A hajó megbetegedett utasait eddig egy Tokiótól 300 kilométerre fekvő, újonnan kialakított kórházba szállították, itt állandó internet-hozzáférésük van, ezért jó lenne, ha a szerbiai állampolgárokat is abban az intézményben helyeznék el, emelte ki Ivica Dačić.

Az illetékesek közül egyelőre senki nem reagált a Večernje novosti napilap azon értesülésére, hogy két, az országban tartózkodó szerbiai polgárnál is felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja. A napilap úgy tudja, hogy egyikük Thaiföldről, másikuk pedig Milánóból tért vissza nemrégiben az országba. Mindkét férfi állapotának alakulását a šabaci Dr. Laza Lazarević Közkórház fertőző osztályán kísérik figyelemmel. Dr. Borka Kokanović, a köztársasági egészségügyi felügyelőség munkatársa annyit erősített meg a Novostinak, hogy a pácisensektől vett mintákat a Torlak Virológiai Intézetbe küldik. Egyelőre egyiküknek sincsenek légzési nehézségeik, kizárólag a szezonális influenzához hasonló tünetek jelentkeztek náluk, tette hozzá Borka Kokanović. A Blic napilap később közzétett hírösszeállítása szerint a Thaiföldről hazatért férfi távozhatott a kórházból, míg a korábban Milánóban tartózkodó férfit a fertőzőosztályon tartották.

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója együttműködési megállapodást írt alá Zlatibor Lončar egészségügyi miniszterrel (Fotó: Beta)

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója együttműködési megállapodást írt alá Zlatibor Lončar egészségügyi miniszterrel (Fotó: Beta)

Mindezzel egy időben Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója Szerbiába látogatott, és együttműködési megállapodást írt alá Zlatibor Lončar egészségügyi miniszterrel, majd Aleksandar Vučić államfővel és Ana Brnabić miniszterelnökkel találkozott, valamint értékelte Szerbia felkészültségét a koronavírus új típusára. Szerbia idejében megértette a felkészülés fontosságát, közölte Hans Kluge a Politika napilapnak nyilatkozva, majd elmondta, hogy a WHO szerbiai képviseletének rendkívüli helyzetekkel megbízott munkacsoportja a múlt hónapban szorosan együttműködött a szerbiai illetékesekkel a nemzetközi repülőterek és az egészségügyi intézmények felkészültsége felmérésének céljával. A munkacsoport elégedett volt a látottakkal, tette hozzá Hans Kluge, és emlékeztetett arra, hogy 2018-ban egy független szakértői csoport megfelelőnek értékelte Szerbia kapacitását az egészséget veszélyeztető rendkívüli és válságos helyzetek – beleértve ebbe a járványokat – kezelésének tekintetében.

Hans Kluge arra is rámutatott, hogy a vírusokat nem fékezik meg az országhatárok, vagyis egyetlen ország sem lehet biztos abban, hogy területén nem jelenik meg a koronavírus. Elmondása szerint a védőoltás kidolgozása jól halad, a tervek szerint három-négy hónap múlva elkezdődhetnek a klinikai vizsgálatok.

A Szerbia és az Egészségügyi Világszervezet közötti együttműködés folytatását szavatoló megállapodás aláírását követően Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter higgadtságra kérte a közvéleményt, szavai szerint semmi ok a pánikra. A legfontosabb az, hogy a polgárok megértsék, kizárólag a szakma, mindenekelőtt a minisztérium és az Egészségügyi Világszervezet közleményeiből hitelesen tájékozódhatnak, húzta alá Zlatibor Lončar, majd bejelentette, hogy az egészségügyi minisztérium honlapján hamarosan külön almenüt hoznak létre a COVID-19 koronavírussal kapcsolatos értesülések számára.

Az említett vírus egyelőre nem jelent meg Szerbia területén, ám valószínű, hogy előbb vagy utóbb ez megtörténik, közölte a továbbiakban az egészségügyi tárca vezetője, valamint elmondta, hogy a jelenlegi számadatok azt mutatják, a szezonális influenza több emberéletet követel, mint a koronavírus új típusa. A tárcavezető szavai szerint amit mindenki megtehet, az a rendszeres kézmosás, emellett pedig fontos kerülni a tömeges összejöveteleket, sokat kell tartózkodni a friss levegőn és egészségesen táplálkozni.

Korábban a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva Zlatibor Lončar megerősítette, hogy Szerbia szigorúbbá tette az utasok ellenőrzését az országhatárokon, míg a minisztérium illetékes munkacsoportja hétfőn délután rendkívüli ülést tartott.

– Minden lehetséges intézkedést foganatosítunk, ugyanakkor bizonyos dolgokat nem tehetünk meg mások helyett. Nem moshatunk kezet a polgárok helyett, de nem is maradhatunk távol a tömeges, zárt helyiségekben megtartott rendezvényekről. Az állam mindent megtesz, ami a hatáskörébe tartozik, míg a polgárokat arra kérem, hogy tegyék meg azt, amit csakis ők tehetnek meg. A tapasztalat azt mutatja, hogy szövődmények elsősorban idősebb férfiaknál alakulnak ki, olyanoknál, akik valamilyen krónikus megbetegedésben szenvednek, míg például a gyerekek és a fiatalok, de akár a középkorúak, számos esetben úgy vészelik át a vírust, hogy nem is tudnak annak jelenlétéről. Azokat, akik olyan országban tartózkodtak, ahol megjelent a vírus, arra kérem, hogy az országba való visszatérésüket követően jelentkezzenek a legközelebbi közegészségügyi intézetben és minél kevesebb emberrel érintkezzenek. Megtörténhet, hogy valakinek nincsenek tünetei, mégis megfertőződött – taglalta Zlatibor Lončar.

Világszinten az ecdc.europa.eu honlap adatai szerint máig 80 134 esetben bizonyították a COVID-19-fertőzést. A halálesetek száma 2698. Európában 276 a fertőzések száma, a haláleseteké pedig 7 – hat Olaszországban, 1 Franciaországban. Olaszország, Németország, Franciaország, Spanyolország, Nagy-Britannia, Belgium, Finnország és Svédország mellett Európában mostanra Ausztriában és Horvátországban is megerősítették a koronavírus jelenlétét. Horvátországban az első fertőzött egy fiatal férfi, aki a közelmúltban Milánóban tartózkodott. Emellett a vírust a Diamond Princess egyik magyar alkalmazottjánál is kimutatták.

VESZÉLYES ÁLHÍREK

Az államfő sajtóirodájának közleménye szerint Aleksandar Vučić nemcsak a koronavírusról, hanem a légszennyezettségről és a Szerbiában jellemző körülmények jobbá tételéről is beszélgetett Hans Klugeval. Mint hozzáteszik, Szerbia kész tetemes összegeket fordítani a levegő minőségének a javítására. A COVID-19 kapcsán a felek egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy a vírus terjedésénél sokkal veszélyesebbek az álhírek, valamint a pánikkeltés.

VESZÉLYEZTETETT FÉRFIAK

Napvilágot láttak olyan értesülések, hogy a koronavírus új típusa elsősorban a férfiakat veszélyezteti – erre Zlatibor Lončar is utalt nyilatkozatában. Ezekre az állításokra reagálva Branimir Nestorović gyermek tüdőgyógyász és allergológus a Prva Tv-nek nyilatkozva kifejtette: „A nők nem igazán betegszenek meg és körükben a halálozási arány is alacsonyabb.” Mindemellett azt is megfigyelték, hogy eddig gyerekek is ritkán fertőződtek meg a vírussal, tette hozzá Branimir Nestorović, valamint közölte, hogy a krónikus betegek is nagyobb veszélynek vannak kitéve a többi polgárnál. Sok a furcsaság ezzel a vírussal kapcsolatban, terjedésének módja is furcsa, az olaszországi járvány nem kevésbé, emelte ki a szakember, majd megjegyezte: „Annyira sok a furcsaság, hogy nehéz olyan elméletet körvonalazni, amely ne lenne összeesküvés-elmélet.”