2024. április 24., szerda

Aki hajóskapitány szeretett volna lenni

Benkő Péter színművész vidékiségről, párkapcsolatról, szabadságról
Benkő Péter (Fotó: Herédi Krisztián)

Benkő Péter (Fotó: Herédi Krisztián)

Benkő Pétert legtöbbünk A koppányi aga testamentuma című tévéfilmből ismerheti, az Egri csillagok filmes földolgozásában pedig Török Jancsit, a fogságba ejtett Török Bálint fiát alakította. Színházi szerepei mellett számos filmben és sorozatban szerepelt, alkalmanként szinkronszerepeket is vállal. Kétszer kapta meg a Jászai Mari-díjat, 2004-ben neki ítélték a Turay Ida Színtársulat „Az utolsó hősszerelmes” díját, a következő évben pedig megkapta a Turay Ida-vándordíjat is. A IV. Teátrum Neked! Zentai Teátrumi Napok második napján az Ivancsics Ilona és Színtársai által előadott Móricz Zsigmond: Magyar mesék című darabban lépett föl. A darab a férfi-nő viszonyt és a vidéki életet járja körül, mely utóbbi Benkő Pétertől sem áll távol: gyerekkorában sok időt töltött falun, jelenleg pedig lovak között, az erdő határán él.

A színművészt az előadásról, a vidékiségről, a férfi-nő viszonyról és a szabadságvágyról kérdeztük.

Köztudott, hogy önhöz nagyon közel áll a darab által is megjelenített vidéki élet.

– Különösen úgy, ahogy a Móricz Zsiga bácsi teszi. Kedvesen, humorosan, kritizálva, és mindenekelőtt rendkívül szimpatikusan foglalkozik a vidékiekkel. Játszottam egy darabját, a Sári bírót, hát én azon meghaltam a röhögéstől. Ennél kedvesebb darab nincs is, mint ahol az asszony eluralkodik a férfin, és ő lesz a bíró a bíró helyett. Rendkívül bűbájos, tüneményes figurák vannak benne. Mindet megtalálhatjuk még a mai világban is, amiket a Zsiga bácsi annak idején leírt.

Miben áll a vidéki élet vonzereje?

– Már korábban is kijjebb laktam, de 2003-ban egészen kiköltöztem Budapestről, mert soha nem tudtam megszokni a várost. Még egy kisvárosban is, mint amilyen Zenta, jobb lakni, mint egy zsúfolt nagyvárosban. Egyre jobban elválik az emberi lélek a városi lélektől. A vidéki ember még őrzi a lelkét, őrzi a hagyományait, a nyugalmat, a természetet. Ez nem csak magyar jelenség. A város és a városi ember teljesen megváltozott, akár a közlekedést nézzük, akár az emberek egymáshoz való viszonyát. Nem akarok a közhellyel jönni, hogy ha valaki összeesik az utcán, akkor átlépnek rajta, mert ez így egy az egyben nem igaz. De a városi embernek megszűnt a közösségi élete. Egy kisváros vagy egy falu mégiscsak egy közösség, ismerik egymást az emberek, még ha nem is járnak össze sülve-főve. Emberibb a vidéken élni, mint a városban.

A darab Móricz négy egyfelvonásosán keresztül a párkapcsolatok témájában mélyed el.

– A Zsiga bácsit nagyon izgatta a férj és a feleség viszonya. Egyik felesége nagyon nagy hárpia volt. Ez az uralkodó nőtípus rettenetesen megmaradhatott benne, sokszor nyúlt hozzá a darabjaiban meg a novelláiban. Azt hiszem, innen datálódik az a férfi-nő viszony, amit Móricz ábrázol.

Milyen férfi-nő viszonyok tűnnek föl a Magyar mesékben?

– Például a cserfes nő meg a gyámoltalan férfi viszonya. Valljuk be, lehet ugyan, hogy sok a nők elleni erőszak Magyarországon és a világon is, de a férfi-nő kapcsolatokban a nők előbb-utóbb átveszik a hatalmat. Úgy irányítják a dolgokat, hogy minden úgy történjen, ahogy az nekik jó, ahogy azt ők akarják. Ez aztán vitatéma lehet, meg ügyesen megbeszélve ki lehet védeni, de legyünk őszinték: a hölgyek elég akaratosak és kemények. A Zsiga bácsit ez foglalkoztatta rettenetesen. És ez bizony ma is így van, nem csak akkor volt így.

A négy történet közül van kedvence?

– Ezek mind nagyon kedves történetek. Az egyik két csőszről szól, ahol két buta figura beszélget, és kifejtik a véleményüket a nőkről. Ez hozzám közel áll, aranyos jelenet.

Vidéken nevelkedett, tájszólással beszélt, de az első filmes szerepénél rögtön tudta hozni a pesti kiejtést. A tájszólás, a vidékiség mennyire része az ön identitásának?

– Maximálisan. A legtöbb ember vidékről kerül a városba, de borzasztó gyorsan elfelejti a gyökereit, és hogy honnan jött. Városi emberként tekint magára, és lenézi a tájszólást. Én Palócföldön nőttem föl, ahol másképp ejtik az „a” hangot. Kicsit furcsa tájszólás, Felvidéken is ugyanezt beszélik. Ez a palócoknak a nyelve, amit nem szabad szégyellni. Nagyon szép és kedves tájszólással beszélni, és ezt nem szabad lenézni. Különben is, mi egy furcsa helyzetben vagyunk. Angliában nem döngölik a földbe a másik embert, mert az egyik az oxfordi, a másik a cambridge-i kiejtés szerint beszél. A skótok meg aztán végképp egész máshogy beszélnek, mégsem döngölik egymást a földbe emiatt. Ez a mi kis hülyeségünk. El kéne fogadnunk egymást ebben a pici országban.

Szeret és szokott lovagolni, és tart is lovakat.

– Már a nyolcvanas években voltak lovaim, csak mindig máshol tartottam őket. A kilencvenes években jött el annak az ideje, hogy saját helyre tudtam őket vinni, a végső helyük pedig 2003-ban alakult ki, azóta élek velük. Hatan voltak, de már csak ketten vannak.

Egy időben hajóskapitány szeretett volna lenni, és dolgozott is hajón. A lovaglás és a hajózás iránti szeretete szabadságvágyból fakad?

– Valóban, mind a kettőben a szabadság motivált. Ha az ember lóra ül, szabadnak érzi magát. Egy csodálatos állat csatlakozik ilyenkor az emberhez, aki átadja a szeretetét, az erejét és a természetét, és ezért nem kíván mást, csak szeretetet. A szabadon engedett ló, mint a szarvas, kikaparja a füvet, vizet is talál magának, télen pedig szőrt növeszt. A ló a mai napig vadállat, nem szorul az emberre. Mégis, amikor együtt vele elindul az ember, akkor végtelen szabadságot érez. A másik nagy szabadság pedig valóban a tenger, a hajózás. Csakhogy ez egy nagyon kemény munka, aki nem dolgozott hajón, az ezt elképzelni sem tudja. Minden perc be van osztva, nincs szabadidő. Azon a magyar hajón, amin én voltam, nyolc matróz volt, és mindent ennek a nyolc matróznak kellett csinálnia. Ez, azon kívül, hogy szabad, kegyetlen is.

A színházban meg tudja élni a szabadságot?

– Nem. Ennél kötöttebb dolog nincs a világon, minden percre pontosan be van osztva. Nem késhetsz, mert akkor a kollégák csak állnak és malmoznak, nem tudnak dolgozni, mert te nem vagy ott. A közönség általában pontosan beér hét órára, akkor én nem jöhetek fél nyolcra az előadásra. A szinkronban a stúdiók percdíja több tízezer forint, itt se lehet késni, mert akkor áll a stúdió, és minden percet ki kell fizetni. Tehát ennél kötöttebb dolog nincs a világon.