2024. március 29., péntek

Pénz helyett igazságszolgáltatást

Az eltűnt csecsemők szüleinek akár 10 ezer eurós kártérítést is adhat az állam, ha nem sikerül feltárni a pontos körülményeket – Az érintettek elégedetlenek

Csalódott szülők tüntettek ma a köztársasági képviselőház épülete előtt Belgrádban, ugyanis a parlament ma kezdődő rendkívüli ülésének naprendjén többek között az eltűnt csecsemők státusával foglalkozó törvényjavaslat szerepel. A tüntetésen megjelent szülők egyesülete szerint a törvényjavaslat a szülészetekről eltűnt csecsemők esetében nem az igazság feltárását szorgalmazza.

Ótos András illusztrációja

Ótos András illusztrációja

Azok a szülők, akik tömörültek az egyesületbe, arra gyanakszanak, hogy gyermeküket a megszületésük után elrabolták, és ellenzik az eltűnt csecsemőkkel foglalkozó új törvény elfogadását, mivel véleményük szerint a jogi előírásnak két fontos hiányossága is van. Mégpedig mindenekelőtt nem kínál olyan mechanizmusokat, amik az esetek kivizsgálására szolgálnának és feltárnák az eltűnt gyermekek sorsát. A másik hiányosság pedig, ami ellen tüntettek a szülői szervezetek, hogy a bíróság kiadhat olyan végzést, miszerint lehetetlen feltárni, mi történt az eltűnt gyermekkel, és ebben az esetben a szülők legfeljebb 10 ezer eurós kártérítést kapnának. Az érintett szülők attól tartanak, hogy a bíróságok az esetek többségében ilyen végzés kiadásával tennék lehetetlenné az igazság feltárását.

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a veszteségüket nem pótolhatja semmilyen anyagi kártérítés, ezért többször is kérték, hogy a törvényjavaslatot vonják vissza a parlamenti eljárásból és állítsanak fel egy külön munkacsoportot egy új törvény kidolgozására, és ebbe bevonnák a szülői szervezeteket is.

Aleksandra Jerkov, a Demokrata Párt parlamenti képviselője, bár nem vesz részt a parlamenti vitában, arra szólította fel képviselőtársait a sajtótájékoztatóján, hogy ne támogassák az eltűnt csecsemőkről szóló törvényjavaslatot, hiszen szerinte amennyiben érvénybe lép, az érintett szülőket éppen attól fosztják meg, ami a legfontosabb a számukra, vagyis a szülők nem tudják meg az igazságot a saját gyermekükről, illetve az sem derülhet ki, ki felel az eltűnésükért.

Tatjana Macura, a Modern Szerbia Párt parlamenti képviselője szerint sem nyújt megoldást a törvénytervezet a szerbiai szülészeti osztályokról eltűnt csecsemők esetének egyenkénti feltárására, ezért pártja a törvény visszavonását kéri.

Nebojša Stefanović belügyminiszter ugyanakkor a szerb médiának adott nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a Belügyminisztérium, illetve az igazságügyi minisztérium is arra a közös álláspontra helyezkedett, hogy az ügyészség továbbra is nyomozhat azok után a személyek után, akiket gyermekrablással gyanúsítanak, hiszen olyan bűncselekményről van szó, ami nem zárult le.

– Meggyőződésem, hogy az ügyészségek bárki ellen indíthatnak büntetőjogi eljárást, akit a gyermek eltűnésével gyanúsítanak, ugyanakkor feltárhatják bármelyik intézmény munkáját, amelynek a hatáskörébe tartozik az ország területén született gyermekek adatának védelme – hangsúlyozta Stefanović. Hozzátette, az elmúlt 30-40 évben épp azok részéről nem volt meg a politikai akarat, akik most a törvény ellen ágálnak.

– Nem állítom, hogy ez könnyű küzdelem, hiszen a bűncselekmény elkövetése óta több évtized telt el, de léteznek mechanizmusok, amikkel segítséget nyújthatunk a szülőknek – hangsúlyozta Stefanović.