2024. március 28., csütörtök
ADAI KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET

Ötmillió lakás- és házvásárlásra

Az adai képviselő-testület csütörtök esti 36. ülésén összesen tizenkét napirendi pontról döntöttek a képviselők. A testület megszavazta az Adica üdültetési közvállalt 2020-as évi ügyviteli tervét. Ezt megelőzően Juhász Tibor igazgató felszólalásában elmondta, hogy a közvállalat a 2019-es évet 1,2 millió dináros nyereséggel zárta, ami a vendéglátásból, a szálláshelyből és a jegyek értékesítéséből származik. Az idei beruházások között felsorolta a wellnessközpont folyamatban lévő építését, amelyre 223 millió dinárt biztosít a helyi önkormányzat. Továbbá bejelentette, hogy körülbelül 6 millió dinárt kívánnak fordítani a hostel és a sportpanzió berendezésének megújítására, valamint 1 millió dinárt a medencék feltöltését szolgáló kút vízmennyiség- és állapotfelmérésére, illetve 5 millió dinárt a járdák újrabetonozására a strandfürdő területén. A közvállalatban az idén 13-13 millió dináros bevételre számítanak a vendéglátásból és a szálláshelyekből, valamint 8 millió dinárra a strandfürdői belépőjegyek értékesítéséből. Az igazgató bejelentette, hogy a szálláshelyek és a belépőjegyek ára változatlan marad, a község lakossága pedig továbbra is kedvezményesen válthatja ki az idényjegyeket.

A képviselők 5 millió dinárt szavaztak meg az idei évre a fiatal házaspárok és egyedülálló szülők lakás- és házvásárlási támogatására. A községi tanács pályázat útján osztja ki az igénylők között az ingatlanvásárlásra szánt vissza nem térítendő támogatást, amelynek a célja, hogy Ada községben tartsa a fiatalokat. A testület elfogadta Ada község 2026-ig terjedő közegészségügyi tervét, valamint új tagokat választott a Čika Jova Zmaj óvoda igazgatóbizottságába, ők név szerint: Lajkó Szilvia, Zaj Mária, Bajusz Rózsa, Víkor Ilona, Mirjana Stanaćev, Tóth Melinda, Török Búrány Anita, Nagy Georgina és Dušica Morović. A képviselők módosították Ada és Mohol település átfogó szabályozási tervét, egyebek között amiatt, hogy a kerülőút adai szakaszán megépülhessen a vasútvonal. A testület elfogadta még a Standard kommunális közvállalat 2019. évi ügyviteli programjáról szóló tájékoztatást, valamint módosították az idei ügyviteli programját, hogy a közvállalat új dolgozókat alkalmazhasson.