2024. április 16., kedd
BOGARASI HELYI KÖZÖSSÉG

Bővítették a közvilágítást

Bogarason a lakosok a közvilágítás fejlesztését kérték a helyi közösségtől, arra hivatkozva, hogy az utóbbi időben nagyon megromlott a közbiztonság, és megnövekedett a lopások, betörések száma.

Herédi Krisztián felvétele

Herédi Krisztián felvétele

Pósa Tamás, a bogarasi helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, hogy az önkormányzat eleget tett a kérésüknek, és félmillió dinár értékben támogatta a fejlesztést.

– Bogaras immár a legjobban kivilágított települések közé tartozik. Szinte minden karóra került lámpatest, sőt még a tanyákra is, mert a télen sok bejelentés érkezett onnan. A közvilágítás felújítását november 25-én kezdték meg a villanygazdaság szakemberei, és a napokban fejezték be – mondta el lapunknak a bogarasi helyi közösség tanácsának elnöke.