2024. március 29., péntek

A fáskamra

Élt egyszer egy asszony. Volt neki egy fia.

Hát az a fiú egész nap csak heverészett, törte a fejét, hogyan lehetne sok pénzt keresni munka nélkül. Addig törte ezen a fejét, míg végül beesteledett. Akkor a fiú megvacsorázott és lefeküdt. Hogyisne, hiszen a sok gondolkodástól rettentően kifáradt. Meg talán az evéstől is. Mert csoda jó étvágya volt, nem tehetett róla.

Az anyja mindennap dolgozott, mosott, vasalt más házaknál, napszámba járt, hogy valahogy megéljenek.

A fiú csak nőtt-növögetett, és ahogy nőtt, még nagyobb lett az étvágya. Az anyja meg egyre csak öregedett, de még mindig annyit kellett dolgoznia, mint fiatalkorában, mert a fiú minden ennivalót felfalt a házban.

És akkorára nőtt, hogy egy napon kicsi lett neki az ágya.

– Édesanyám, vegyen új ágyat, hisze erről már lelóg a lábam! – kiabálta.

Valóban, az ágy végéről vagy fél lábszárig lelógott a lába.

– Hej, édes fiam, nem tudok ágyat venni, minden pénz elmegy ennivalóra – mondta az anyja.

Igen ám, de pár nap múlva a fiú akkorára nőtt, hogy az ágyra derékig sem fért fel. A padlón kellett aludnia, hogy ki tudja nyújtani a lábait.

Még néhány nap múlva a lába már a bejárati ajtóig ért.

Szegény asszony alig tudott tőle kikecmeregni az ajtón, hogy dolgozni menjen. Pedig sietett volna, mert a fiú már reggel azzal ébredt, hogy rettentően éhes.

Jesszus Mária!

Estére akkorára nőtt a fiú, hogy a lábait – egészen térdig! – ki kellett lógatnia a küszöbre.

– Édesanyám, vegyen egy nagyobb házat, hisz nézze csak, ebből kilóg a lábam! – kiabálta.

Az asszony erre már nem mondott semmit, hanem összeszedte a házban az összes téli zoknit, és mind a fia lábára húzta. Kihozta a takarókat, be is takarta a fia lábait. Hiszen hűvösek az éjszakák!

Ej, reggelre a fiú akkorára nőtt, hogy már szorították a szoba falai. Mert milyen kövérre hízott! Atyaúristen! Fektében a hasa majdnem a szekrény tetejéig ért!

– Édesanyám, menjen ki a házból, hisz ebben a szobában nem férek el! De ha visszajön, be ne jöjjön, csak hozzon ennivalót! – kiabálta a fiú.

Szegény asszony! Az ajtón már ki se tudott menni, hát valahogy kinyitotta az ablakot, és kimászott az utcára. Sietett, ment a dolgára, hogy mielőbb pénzt szerezzen.

A fiú akkor nagy kínkeservesen megfordult, két öklével kiütötte a konyhafalat, így aztán mindjárt nagyobb lett a szoba. Na, így már be is húzhatta a lábát a házba.

Az asszony csak estefelé tért meg a munkából, hozta az ennivalót. Beadta a fiának az ablakon, az meg egy szempillantás alatt felfalta az egészet. Nem csoda, hisz egész nap éhezett! Be is csukta rögtön az ablakot, hisz még betódul a hideg a házba!

Ej-haj.

Az asszony akkor kezdett el gondolkodni, hogy ő ugyan most hol alszik? A házban már nem volt hely. Az ablakon át láthatta, hogy a fiú kiütötte a konyhafalat, hát a konyha sincs többé, ahol eddig aludt.

– A fáskamra! – jutott eszébe hirtelen.

Ott meghúzhatná magát, hogyne! Hely van, hisz még nem tudott fát venni télire.

Bement hát a fáskamrába. Talált néhány régi kacatot a sarokban, oda lefeküdt. Már majdnem álomba merült, amikor valaki megbirizgálta az oldalát.

– Hát te mit csinálsz itt? Cin-cin! Ez a hely egereknek való, nem embereknek!

Az asszony kinyitotta a szemét. Egy egérke ült mellette.

– Hagyj békén, te egérke, hisz olyan fáradt vagyok…

Az egérke azonban addig bökdöste az oldalát, míg kiment az álom a szeméből. És addig kérdezgette, hogy az asszony elmesélte neki, miért kell a fáskamrában aludnia.

– Te asszony! – kiáltotta dühösen az egérke. – Meddig akarod még ezt csinálni? Cin-cin! Hisz ha továbbra is eteted a fiadat, akkorára nő, hogy szétrepeszti a házat!

Az asszony tágra nyitotta a szemét. Bizony, kezdett kétségbe esni!

– Ide figyelj! – folytatta az egérke. – Nekem hét fiam van, és mind a hét dolgozik! A szomszédos házaknál. Éléskamrában, konyhában, kukoricagóréban, pincében, melyik hol… Nappal a munkahelyükön esznek, vacsorára meg mind hazajön, de mindegyik hoz is valami ennivalót, és együtt vacsorázunk. De nézd csak, épp megjöttek…

Valóban, hét kicsi egér érkezett épp a fáskamrába, libasorban. És mindegyik hozott valamit a szájában. Kirakták az ennivalót a fáskamra közepére, körülülték. Az egyik így kiáltott:

– Édesanyám, jöjjön vacsorázni!

Az egérmama is odaült, és jóízűen falatozni kezdtek. Volt ott kolbászdarab, egy kis sajt, egy kis cső kukorica, búzaszemek, kenyérhéj…

Az asszony alig hitt a szemének. Meg éhes is volt nagyon!

– Tudom, úgyse ülnél le közénk, de nézd, a sajtocskát neked adjuk! – mondta az egérmama, és odavitte neki a sajtocskát.

Az asszony azonban nem ette meg, csak sírt, sírt, mint a záporeső.

– Mitévő legyek, mitévő legyek? – hajtogatta egyre.

– Holnap menj el dolgozni, de ne hozz ennivalót a fiadnak! Be se nézz az ablakon! Velünk itt ellakhatsz – mondta az egérmama.

– De akkor éhen fog halni a fiam! – szipogott az asszony.

– Dehogyis! – vigasztalta az egérmama. – Ne adj neki enni néhány napig, és meglátod, minden jóra fordul.

Hej, az asszony, nehéz szívvel ugyan, de hallgatott az egérkére. Be se nézett a házba három napig.

De negyedik nap benézett! És ugyan mit látott? Nem sokat.

Nem volt bent senki!

Szaladt az egyik szomszédhoz, szaladt a másikhoz, nem látták-e a fiát? Az egyik szomszéd bizony látta, aznap, kora reggel. Egy kukoricaföldön, a napszámosok között. Nagyban kapálta a kukoricát!

– Hát ez meg hogy lehet? – rökönyödött meg az asszony.

– Úgy – mondta a másik szomszéd –, hogy előző nap hozzám jött ennivalót kérni. Én meg kiraktam a szűrét szépen. Hogy micsoda dolog ez?! Egy ilyen erős legény menjen dolgozni!

Na igen.

Hiszitek vagy nem, a lusta fiúból dolgos legény lett! Annyit dolgozott ezután, hogy a nagy hasa is eltűnt. Egészen megkarcsúsodott! Már azon gondolkodott, hogy feleséget keres magának. Persze, a nyurgább leányok közül, hisz ő maga is vagy öt fejjel magasabb volt a többi legénynél a faluban.

Még meg is gazdagodott. Vett egy szép nagy házat, hatalmas szobákkal. Az egyikbe olyan hosszú és széles ágyat vásárolt, mint egy cséplőgép, így aztán nem lógott le róla a lába. Az édesanyját hazahívta. No, a szegény asszonynak nem kellett többé dolgozni mennie.

És ezután az egerek is rántott húst ettek a fáskamrában.

Aki nem hiszi, látogasson el hozzájuk!