2024. március 28., csütörtök
MÉDIA (18.)

A zenei kisajátítósdi végtörténetéről

A Napster volt a pionírja a monolitikus struktúrák lebontásának

Így omlott be a dinoszauruszi zeneipar a Nyugaton. A legpénzesebb, monstruózus stúdiók a személyi számítógépek a halandók számára is elérhetővé válásával, a digitális technológiák megjelenésével és előretörésével kezdtek el veszíteni piaci súlyukból, hála a jóistennek. Már maga a tény, hogy a társadalmi üzenetű punk nőtte ki magát a showbusiness legtöbb hasznot hajtó ágává az 1980-as években, aggodalomkeltő volt számomra, s még inkább siralmas volt az, hogy szinte minden blues-standardot a feketék írtak a USA-ban, s mindig csakis a fehérek gazdagodtak meg rajtuk, aminek talán 2005 felé jött el a vége cakompakk.

Azután megjelent a lo-fi, a high-fidelity megszólalás „ellentéte”, nem mintha nem lett volna egyes esetekben kristályosabb a hangzás a régi mesterekénél, hanem rögtönzött, a gyakran egy szál személyi számítógéppel és mikrofonnal, zeneprogramokkal rögzített számok világa (már a garázsra sem volt szükség, minden hangszert helyettesíteni tudott a számítógép a jobb fajta programokkal), ezek képesek voltak szép sikereket befutni, előtte még, de jóval a chicago-house után a speed-garage, szintén számítógépeken dübörgő house-szerűség. Akkor még nem teljesen letisztult fogalomvilággal álltunk szemben. Megyek egy „house-partyra”, „van egy speed-garage-est a város másik részében” lehetett hallani, főleg Újvidéken, s Pesten már akkor (’93-94-ben) divat lett a drum’n’bass... És amint elterjedt a P2P, azaz peer-to-peeres file-átvitel – beállt a Nagy Váltás – megszűnt a monopólium, s minden kisember számára elérhetővé vált szinte minden zenei anyag, ma már a Motörhead-összes lejön egy perc alatt. Hogy mindössze néhány egyszerű lépésben elő lehessen bányászni a kívánt zeneanyagot, csupán annyi akadálya maradt a nem-angolnyelvű felhasználóknak, hogy be kellett tanulni ezeket a valóban egyszerű lépéseket...és telepíteni a megfelelő programokat.

A Napster volt a legelső, amely megtörte a holdingok, monopolisták egyeduralmát, ami teljesen becsületes is lett/volt, ha nem perelik fölöslegesen pl. a Piratebayt szerzői jogok okán... mivel a zenebandák általában koncertezni szoktak, megmaradt a hely a keresetnek is, tehát valamilyen formában a kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt. A Piratebay hányattatott helyzete ellenére továbbra is a legprofibb „hivatalos kalózoldal” – így mutatta be nekem ismerősöm annak idején, s pontosan ez illik rá. Nem csupán az jellemző rá, hogy nem veszi figyelembe, hogy szerzői jog is van a világon, hanem célja a szabad információáramlás, s hogy jót tegyen rengeteg szegény embernek. S ne feledjük, régen is léteztek kazetták, melyekre CD-ről, lemezről, másik kazettákról másoltuk az „árut”, a zenefelvételeket.

Mi ilyen (szub)kultúrában nőttünk fel. Bizony, anyagi lehetőségeink nem mindig tették lehetővé, hogy megvegyük az eredeti korongokat, a  CD-k pedig teljesen elérhetetlennek bizonyultak akkoriban 30-40 márkás áron, amikor szűkebb pátriánkban is megjelentek, 1992-1993 táján.

S ekkor jött a személyes fájlmegosztás lehetősége, egészen pontosan a Napster: ez vetett véget a zsarnok, „nagy házak” teljhatalmú regnálásnak. De még ma is újabb erők támadnak, mint pl. a Vevo, amelyek ismét monopolizálni szeretnék a zenét, azonban gyakori, hogy ez ellen maguk a bandák – a legtisztábban a Slayer esetében látható-hallható – tiltakoznak, ilyen feliratokkal: a YT.– „F..k Vevo and everybody else who tries to monopolize music!”

Nem szeretnénk viszont elfeledni azt sem, hogy milyen mértékben is könnyítette meg nekünk ez idő alatt a piratebay és a többi torrent-site a dolgunkat a zeneletöltéskor: régebben szükség volt személyes kapcsolatokra, nemúgy, mint ma. Nem tudom, hogy jó-e ez, vagy rossz, hiszen az ember társas lény, s magányába általában csak menekül. Ma már az elidegenedést serkentő digitális kütyük uralják a piacot (talán az otthon kényelméből senkinek sincs kedve lázadnia a fennálló rendszer ellen?!), ezek szinte minden kisgyermeki „közösségben” is elterjedtek, s nem a gyerekek használják őket, hanem azok a gyerekeket. Akarni minden megszorítás nélkül a gyülekezési tilalmat – ezt, látják, művészet elérni! Az ember maga akarja a mobiltelefont, (az elektromágneses sugárzása a jobb fül alatt elhelyezkedő marma-pont elektromágneses gerjesztésével teszi kifejezetten idegessé, agresszívvá használóját.) „Mindenki a saját Facebookja elé, és k.ss!? Hús-vér emberek? Azok meg mik?” Virtuális valóságban virtuális barátokat majd vesz neked a mama-papa.

Nos, mielőtt túl messzire mennénk, térjünk vissza e kis írás főszálához: az iTunes, az Apple Music, a Spotify, a Deezer, ezen felül a 2001-ben bemutatott iPod kellett ahhoz, hogy hordozható legyen a digitális zene, s hogy – míg a kalózok szépen építkeztek – a legális megoldások olyan alternatív szolgáltatást mutassanak be, ami versenyképes a kalózkodással. Ily módon havonta egy-két vacsora áráért fogyasztható szinte korlátok nélkül a „(poszt)modern” zene minden „vívmánya”…

Ne haragudjanak, egyelőre még megtalálom, ami érdekel más fórumokon is, mintsem a Spotify-on, melyet álladóan felkínál a gépem, azonban nem elérhető az országomban... Ezt kapjam ki, ugye?