2024. március 29., péntek

Március 1-jétől legális lesz a házitermék árusítása

Mindazok az élelmiszertermelők, akik növényekből házi készítésű termékeket állítanak elő, március 1-jétől legálisan is forgalmazhatják azokat – tudta meg a Novosti.

Ennek természetesen feltétele is van, amit a higiéniai élelmiszerárusításról szóló szabályzattal regulálnak. Nem kell szigorú szabályoknak eleget tenniük mindazoknak a termelőknek, akik ajvár-, lekvár-, szárított gyümölcs, vagy gyümölcslevek árusításával foglalkoznak, de kötelesek lesznek vállalkozói engedélyt kiváltani, és átalányadót fizetni. Az adó nagysága a termelés mennyiségétől és feltételeitől függ, de a minimális összeg havi 10 ezer dinárt jelent majd az adókkal és járulékokkal együtt.

Radivoj Nadlački, a mezőgazdasági miniszter tanácsadója szerint a kis termelőknek eddig minden feltételnek eleget kellett tenniük, amit a nagy ipari termelők számára is előírnak. Ez nagy megterhelést jelentett számukra, ezért inkább feketén árusították termékeiket.

– Az EU-ban is hasonló a gyakorlat. Célunk az, hogy a kistermelőknek könnyítsünk a gazdálkodási feltételeken, de ugyanakkor ne ártsunk a közegészségügyi biztonságon sem – magyarázta a tanácsos. 

Szavai szerint az új előírások csak a saját termékből előállított növényi eredetű házitermék előállítását és árusítását teszik lehetővé. Azok a termelők, akik felvásárlásra is regisztrálták vállalkozásukat, 50 százalékban használhatják a felvásárolt nyersanyagot, és 50 százalékban saját termésüket a feldolgozásnál. Az előírás a termék értékesítésének helyét is szabályozza. Eszerint azok, akik saját gazdaságukban állítják elő a termékeket, csak helyben árusíthatják azokat, míg azok, akik rendelkeznek kis kapacitású termelői épülettel, azok az egész ország területén szabadon árusíthatnak. „Küszöbről” árusítható lesz a liszt, kenyér, péksütemény, tésztafélék, gyümölcslevek, és hőkezeléssel előállított gyümölcs- és zöldségfélék. Ide tartoznak a szárított gyümölcsök, a fűszer- és gyógynövények, a konzervált zöldségek, a szárított gomba, különféle növényi eredetű krémek, darált dió, mák, és pirított magvak.