2024. április 19., péntek

Környezetbarát és biztonságos

Csaknem nyolc kilométernyi kerékpárúttal gazdagodik Szabadka Város

Az OptiBike projektum az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül valósul meg, és Szabadka Város területén egyebek mellett 7,9 kilométernyi kerékpárút kiépítését foglalja magában. Az erre vonatkozó munkálatok tavaly kezdődtek meg, és a tervek szerint hamarosan befejeződnek.

A királyhalmi kerékpárút aszfaltozása márciusban fejeződik be (Fotó: Gergely Árpád)

A királyhalmi kerékpárút aszfaltozása márciusban fejeződik be (Fotó: Gergely Árpád)

A projektum keretén belül Kelebián és Királyhalmon épülnek bicikliutak, amelyek ezen településeket a határátkelőkkel kötik össze. Előbbi helyszínen Tompa irányába három kilométer hosszan létesül kerékpárút, míg utóbbi település esetében egy 4,9 kilométeres bicikliutat építenek ki a Buki híd és az Ásotthalmi határátkelő között. A királyhalmi munkálatokat pénteken megtekintette Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere, Újhelyi Ákos, a Szabadkai Városi Tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja, Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség tanácsának elnöke, valamint Kókai Anasztázia, a Vajdasági Magyar Szövetség királyhalmi helyi szervezetének elnöke.

A médiának nyilatkozva Horvát Tímea kifejtette, hogy a kerékpárutak kiépítésével a két település lakosainak közlekedési feltételei javulnak.

Újhelyi Ákos, Horvát Tímea, Katona Róbert és Kókai Anasztázia (Fotó: Gergely Árpád)

Újhelyi Ákos, Horvát Tímea, Katona Róbert és Kókai Anasztázia (Fotó: Gergely Árpád)

– Az OptiBike projektum teljes költségvetése 2,5 millió euró, amiből a Szabadkára eső rész 810 000 euró. Az aszfaltozás Királyhalmán várhatóan márciusban fejeződik be, míg Kelebián április folyamán. Ezt követően kerül sor az utómunkálatokra, amelyek további néhány hetet vesznek igénybe, gondolunk itt például az útburkolati jelek felfestésére, valamint az útjelző táblák elhelyezésére. Az OptiBike projektum esetében egy környezetbarát kezdeményezésről van szó, emellett a közlekedésbiztonság szempontjából is fontos projektum. Az elmúlt időszakban nehezebb lett a határátkelőkön való átkelés, ezért úgy gondolom, a kerékpárút nagy segítség a helyi lakosoknak, akik ennek köszönhetően gyorsabban juthatnak át a határon. Ezzel is hozzájárulunk az itt élők életminőségének javításához – fogalmazott Horvát Tímea, aki azt is elmondta, hogy Szabadkán eddig 37 kilométer kerékpárút volt, ami ezen projektummal 45-re bővül.

Katona Róbert felszólalásában reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a település gazdaságilag is profitálni tud a kerékpárútnak köszönhetően.

Az OptiBike projektumnak köszönhetően a városi kerékpárút-hálózat teljes hossza 45 kilométerre nő (Fotó: Gergely Árpád)

Az OptiBike projektumnak köszönhetően a városi kerékpárút-hálózat teljes hossza 45 kilométerre nő (Fotó: Gergely Árpád)

– Hét éve nyílt meg a királyhalmi határátkelő, és a helybeliek egyik napról a másikra azzal szembesültek, hogy megsokszorozódott a gépjárműforgalom. A kerékpárútnak köszönhetően a lakosok, mind a biciklisek, mind pedig a gyalogosok biztonságosan tudnak közlekedni, és ami a legfontosabb, hogy a gyermekeink iskolába való eljutása is biztonságosabb lesz. Emellett azt is látni kell, hogy a kerékpáros turizmus folyamatosan fejlődik, és nagyon reméljük, hogy ebből a királyhalmiak is profitálni tudnak, akár a vendéglátóiparnak, akár a boltoknak köszönhetően. Reméljük, hogy az elkövetkező időszakban elkészülhet a kerékpárút a Buki hidat és Hajdújárást összekötő három kilométeres szakaszon is, amivel Szabadka és Szeged központja is megszakítások nélkül elérhető lesz – fogalmazott Katona Róbert.

Újhelyi Ákos mindezekhez hozzátette, hogy az OptiBike projektum keretein belül további 25 kilométernyi kerékpárút kiépítésének tervdokumentációja is elkészült, aminek egyik részét a kisbajmoki ipari parkba vezető út képezi. Ez utóbbi megvalósítása érdekében a helyi önkormányzat pályázatot nyújtott be a Gazdasági Minisztériumhoz, és pozitív elbírálás esetén itt is kiépülhet 1,5 kilométernyi kerékpárút.