2024. április 19., péntek
EURÓPA-LIGA

Az Ajaxnak nem ízlett a spanyol leves

A Getafe nem sajnálta az Ajax játékosait (Fotó: Beta/AP)

A Getafe nem sajnálta az Ajax játékosait (Fotó: Beta/AP)

A Getafe hazai pályán óriási meglepetésre 2:0-ra legyőzte az amszterdami Ajaxot az Európa-liga tizenhatoddöntőjében. A spanyol csapat idén a La Ligában is jól teljesít, ugyanakkor rengeteg kritika éri vezetőedzőjét, José Bordalást. Az 55 éves tréner stílusa a játék folyamatos tördelése, de a sok apró szabálytalansághoz és a fizikai dominanciához láthatóan eredmény is párosul. Az Ajax elleni meccsen a tiszta játékidő mindössze 42 perc 36 másodperc volt, ami a sorozat 2009-es indulása óta a második legkevesebb. A második számú európai kupasorozat nem volt kegyes minden spanyol együtteshez: a Sevillának csak döntetlenre futotta Kolozsváron, az Espanyol pedig már az első felvonás után biztos kiesőnek számít, hiszen Abelardóék négyet kaptak a Wolverhamptontól.

A vártnál könnyebben nyert a Frankfurt a Salzburg vendéglátójaként. A németeknél Kamada mesterhármasa mellett a szerb Filip Kostić is betalált, míg az osztrákok csak a hajrában tudtak szépíteni. A Salzburgban Szoboszlai Dominik is pályára lépett, de nem játszotta végig a mérkőzést. Érdekes eredmény még a Manchester United Brugge elleni 1:1-es döntetlenje. A Vörös Ördögök negyedóra után hátrányba kerültek, de még az első félidőben kiegyenlítettek Martialék. A szünet után hiába dominált a manchesteri alakulat, a tíz próbálkozásból mindössze egy találta el a kaput. A végső győzelemre is esélyes Inter a Ludogorec vendégségében nyert 2:0-ra, az Arsenal pedig a görög Olimpiakosz otthonában diadalmaskodott minimális arányban.

A visszavágókat jövő csütörtökön, február 27-én játsszák.