Az absztrakt-, free-, illetve szinte műfajon kívüli, de mindenképpen improvizatív jazz mezsgyéjére vezényel bennünket a Dés László Free Sounds Quartet a Capricci c. koronggal, az ínyencségeket kedvelőknek ajánlott.
Nincs zavaró kakofónia, big bandes drámai csinnadratta, azonban teljesen szabad hozzállás van, és atonális játékok is, nem biztos, hogy megfog első hallgatásakor, azonban annál veszélyesebb hosszú távon. A tizenhárom olasz zenei kifejezést, műformák és modalitások, modusok neveit címeikként viselő számok (kivéve a Marionettát) szerzői nem a zenei „nagyotmondásra” törekedtek, nagyfeszültségek keltésre sem szívesen vállalkoznak, alig néhány szám terhes irritáló összhangzat nélküli exhibícióktól, az eredmény pedig: néhol ugyan zajos, de éteri, minimalisztikus, lassanként a bőr alá mászó, s a nem kizárólag, de az absztraktabb darabokat kedvelő vájt fülűeknek ajánlott, letisztult zenei anyag. Sok a szabad „tér” a zenéjükben, ami azonban még véletlenül sem hiányként nyilvánul meg, sőt, az ötlött fel bennem: végre már valakinek eszébe jutott nem túlzsúfolni a kottákat! Csakhogy itt nincs kotta, hanem színtiszta improvizáció, rögtönzés mindegyik tétel. Désék hagyják minden egyes hangszert lélegezni, a hallgatóságra mért pozitív hatás pedig, természetesen, nyilvánvaló.
Dés csak egy van – gondolhatnánk, de a különleges ütősöket használva a magyarországi zenei palettára egyedi színeket vivő másik Dés, András is tagja a quartetnek. Dés László, Dés András, és a már korábban is Dés Lászlóval zenélő Fenyvesi Márton és Lukács Miklós a tagjai az együttesnek, amely nem feldolgozásokat, még csak témákat sem játszik, a négy zenész „csupán” improvizál, s a zenei élmény, amellyel szolgálnak, kifejezetten élvezhető, egyúttal minimalisztikus és sok helyen repetitív elemekből áll össze. Az összjáték pár elő-előszórt hívogató hallatán bizony tisztességesen megállja a helyét. Mindazok előtt, akik szeretik az oda-vissza játékokat, a zenei kommunikációban szét-, majd újra összekapcsolódó melódiákat, ritmusokat, valószínűsíthető, sejthető, hogy Dés László adja az indítóhangot, a kicsit „sfumatós”, éteri hangfestményt pedig Dés András ritmusai tartják össze úgy, ahogy azt lehet. Ez a ködösség, ami helyenként zavaró, de ugyanakkor meglepő és nem tenyérbe mászó, hanem a „halk zaj” irányába húz, az éterikus- és tér-csöndelemekkel kiegészülve egyedivé teszi ezt a lemezt.
A cimbalmos Lukács Miklós nem túl beszédes, de amikor szól, az olyan, mint a magyar nyelv: tömör és karakteres. Fenyvesi Márton gitárosként, az effektezett gitárjátékával rendesen állja a helyét, s épül ebbe a minimalista zenei architektúrájú struktúrába. A tizenhárom zenei tétel mind rövid, s a hangosabbtól növekvő számsorrendben az egyre halkuló és megnyugtató felé halad.
Épp fülhallgatóval próbáltam (volna) élvezni a zenét, amikor megzavart egy névtelen hívás, majd még egy, s csak annyit mondhatok mindenkinek, hogy fülhallgatóval érdemes ezt a zenei kalandot megkezdeni, ez a Dés Quaret leginkább a japán terek (házak, kertek) architektúrájához hasonlatos kivitelében, amelyben harapós sárhegyi- vagy farkaskutyák nincsenek, de annál inkább van kimért, illetve óvatosan adagolt (meta)kommunikáció, és lenyűgöző szabadsága a képzeletnek, helye az álmodozásnak, s mindennek, ami pozitív, ami közelebb visz a Nagy Csöndhöz, amelyhez mindannyian úgyis, előbb-utóbb eljutunk tovalépve. Nem azt mondom, hogy nem életigenlő, de annyi holtbiztos, hogy transzcendens sajátos módon.
Amióta Dés László a magyar populáris zenében teljesedett ki elismertségben, népszerűségében és amennyire a háttérbe szorította jazzes énjét, és lett sokoldalú közszereplő, előadó, szerző, annyira bizton állítható az is, hogy a magyar jazzélet iránti vonzalma nem veszett el, és a régi szerelmével, ha nem is hivatásszerűen, de szívesen találkozik. Ez olyasmi, ami természetes, és érthető, hiszen a nagyközönség vonzalma már réges-rég nem az ilyen zaj-csönd-álmodozás-zaj-álmodozásos játékok iránti, de dicséretes mindenképp, hogy eredeti megnyilatkozással kívánja gyarapítani az anyaországi jazzpalettát, formai megkötöttségek nélkül. Sorrendben a következő számokkal a Capricci c. korongon: 1.) Etude Cantabile 2.) Tocatta 3.) Impromptu Impetuoso 4.) Tocatta tremolo 5.) Adagio 6.) Invenzione 7.) Marionetta 8.) Capriccio 9.) Elegia 10.) Rondo 11.) Fantasia 12.) Bagatelle 13.) Epilogo.
