2024. április 20., szombat

Nemzetközi hajókikötő épül Zimonyban

– A szerb állam az utóbbi években jelentős eszközöket ruház be a vízi közlekedésbe, aminek összértéke eléri a 350 millió eurót. Az a célunk, hogy Szerbiát visszategyük a vízi forgalom térképére, ehhez a minisztérium minden lehetséges támogatást megad – jelentette ki Zorana Mihajlović építésügyi miniszter a zimonyi beruházások kapcsán szervezett látogatása során. Dejan Matić polgármesterrel a zimonyi nemzetközi hajókikötő projektumáról tárgyalt.

A zimonyi kikötő építését tavaly az év derekán kezdték meg, a projektum értéke eléri az 1,5 millió eurót – áll többek között az építésügyi minisztérium közleményében, jelenti a B92.

Matić újságíróknak elmondta, hogy évtizedekig álmodtak erről a beruházásról, és ha elkészül a kikötő, jelentős idegenforgalmi, és gazdasági fellendülésre számítanak.