2024. április 19., péntek

Az idei év a reformok és a beruházás éve

Az idegenforgalmi vásár kiváló lehetőség az újabb vállalkozások megvalósítására

Mintegy 40 országból megközelítőleg 700 kiállító mutatkozik be Belgrádban a 42. Nemzetközi Idegenforgalmi Vásáron, amely tegnap nyitotta meg kapuit. A látogatók további 200 szervezet kínálatával ismerkedhetnek meg a különböző kísérőrendezvényeken, hiszen az idegenforgalmi vásárral egyidejűleg tartják a BeoWine nemzetközi borkiállítást, a szállodai és vendéglátóipari kiállítást, valamint a szuvenírkiállítást is. Rasim Ljajić idegenforgalmi, kereskedelmi és telekommunikációval megbízott miniszter szavai szerint a vásár alkalmat ad arra, hogy új üzletek jöjjenek létre, és terjedjen az idegenforgalmi együttműködés.

A szervezők mintegy 70 ezer látogatóra számítanak (Fotó: Ótos András)

A szervezők mintegy 70 ezer látogatóra számítanak (Fotó: Ótos András)

Ljajić miniszter a kiállítás ünnepi megnyitóján rámutatott, amíg az idegenforgalomban a 2019. év a rekordok éve volt, a 2020. évet a reformoknak és a beruházásoknak szentelik. Az év elején két törvényt módosítottak és ennek köszönhetően lecsökkent annak lehetősége, hogy az idegenforgalmi ügynökségek visszaéljenek helyzetükkel és megkárosítsák a turistákat, ugyanakkor pedig az e-Turist, ami áprilistól lép életbe, egy rendszerbe fogja össze az idegenforgalommal foglalkozó szervezeteket, intézményeket, kínálatokat. Elmondta, hogy több tucat projektum áll előttünk, amelyek összértéke eléri a 200 millió eurót. Azoknak a megvalósítása, amelyek már rendelkeznek minden szükséges dokumentummal, már ebben az évben elkezdődhetne, mint például a Brzećatól Kopaonikig vezető lengőlift kiépítése. A miniszter szavai szerint az új beruházásoktól azt várják, hogy növekedjen az idegenforgalmi kínálat is az országban.

Elmondta ugyanakkor, hogy ebben az évben el szeretnék érni, hogy 4 millió turista látogasson az országba, és ezáltal kiegyenlítődjön a külföldi és a hazai turisták száma. A koronavírus okozta gondok jelentősen kihatnak Szerbia idegenforgalmára is, de reményei szerint amennyiben ez a kérdés 10-15 napon belül megoldódik, minden bizonnyal sikerül majd elérni a 4 millió fős turistaszámot, ami 1,5 milliárd eurós bevételt hoz az országnak.

Az idén is kedvezményes kínálatokkal várják az érdeklődőket  (Fotó: Ótos András)

Az idén is kedvezményes kínálatokkal várják az érdeklődőket (Fotó: Ótos András)

Szerbia partnerországa a vásáron Egyiptom. Ghada Shalaby, Egyiptom idegenforgalmi miniszterhelyettese Egyiptom és Szerbia jó együttműködésére mutatott rá, amit a turizmus terén is kamatoztathatnak, már csak azért is, mert Szerbiában népszerű Egyiptom idegenforgalmi kínálata, de így van ez Egyiptomban is Szerbia irányába. Még egy lényeges dolog – mutatott rá –, hogy a két ország között csupán 3 órát tart a repülőút.

A vásáron először mutatkozik be Belgrádban Szlovákia, Kenya és Srí Lanka.

A kiállításra ellátogatott Aleksandar Vučić államfő is, így Sem Fabrizivel, az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetőjével és Dorothea Gieselmannal, Németország szerbiai nagykövetének helyettesével közösen indították el az EU a kulturális örökségért és turizmusért projektumot. Vučić megköszönte az Európai Uniónak, hogy 16,5 millió euróval támogatta az egyes üdülőhelyek felújítását, hiszen a turizmus munkát ad és újabb lehetőséget kínál a polgároknak, hogy a megélhetés érdekében ne kelljen külföldre távozniuk.