Lénárd Róbert: László Sándor osztálya meg én dolgozunk együtt (Fotó: Dávid Csilla)
Két évvel ezelőtt Lénárd Róbert rendező, az Újvidéki Színház művészeti vezetője az Újvidéki Művészeti Akadémia akkori harmadéves színinövendékeivel elkészítette J. D. Salinger Zabhegyezőjét, ami roppant sikeres produkciónak bizonyult, és Vajdaság-szerte sok helyen játszották...
– Igen, nemcsak roppantul sikeres előadás volt, hanem mi is roppantul jól éreztük magunkat benne – mondta a rendező. – Az osztály színinövendékeivel együtt dolgozva nagyon jó kis alkotóközösség formálódott. A nyáron konzultáltunk a mostani harmadévesekkel, hogy lenne-e kedvük együttes munkára. László Sándor osztályvezető tanár úr engedélyével láttunk munkához, amelyből március elején lesz bemutató Krúdy Gyula A vörös postakocsi c. regénye alapján.
Milyen kihívást jelent több mint száz évvel ezelőtti regényt színpadra adaptálni és színpadra állítani?
– Az idén, úgy látszik, a nehezen adaptálható regények kategóriájában próbálok meg díjakat elvinni, de nálam a választás úgy történik, hogy rábökök arra, amit izgalmasnak találok, aztán, amikor elkezdek rajta dolgozni, sírva fakadok, mert rájövök, hogy megint nagy fába vágtam a fejszémet. Krúdy első nagy regénysikerét ugyanis rettenetesen nehéz értelmezni.
Az 1910-es évek eleje az a kor, amelyben megszületett a mű. Megpróbál reflektálni egy korra, amely eleve letűnt. A regénynek nagyon fura nosztalgikus hangulata van: Krúdy visszasírja a XIX. század végét. Ezt adaptálni a XXI. századra, 100 évvel a regény megszületése után, finoman szólva is érdekes pozíció az idővel, illetve a regény nosztalgia témájával kapcsolatban. Ezen dolgozunk, hogy ezt maivá, élővé tudjuk tenni. Hetekig elemeztük a színinövendékkel a szöveget. Koron belül még nem olyan nehéz megérteni a szöveg nosztalgia jellegét. Értjük, hogy Krúdy a tízes évek Budapestjén van, a széthullás előtti években, vagy épp a háború előtti években. De már nem az az aranyélet, ami van, hanem Krúdy az aranyéletet visszadobja néhány évtizeddel előbbre. Nyilván ezt mindannyian csináljuk. Maga az érzés nem idegen, mi is mondjuk: bezzeg a nyolcvanas években milyen jó volt! (nálunk a kilencvenes évek ilyen értelemben nem voltak jók). Mindenkinek van egy fura nosztalgiája, hogy melyik korban volt jó. Ez nyilván kicsit fura és áltörténelmi. Valójában ezzel szórakozunk. Rettenetesen nehéz megfejteni a regény végén egy teljes fejezetet, amely Puccini Toscájára utal egyfolytában. Nekünk a Tosca a XX. század legjátszottabb operáinak egyikét jelenti, abszolút világsiker, nagy klasszikus, szinte közhely. Nagyon trükkös rájönni arra, hogy Krúdynak a Tosca nem ez. Neki a Tosca a „tavalyi” ősbemutató a pesti Nemzeti Operában. Amikor ő Toscáról ír a tízes évek elején, az nem bekövesedett műfaj darabja, a múlt, hanem az a kortárs zene csúcsa, az abszolút jelen. Ennek a mai zenei megfelelőjét nehéz megtalálni. Az ember akkor elolvasta a regényt, vagy a regény 11. fejezetét az újságban, és másnap el tudott menni megnézni ugyanabban a szereposztásban a Toscát, amelyről Krúdy ír az Operában. Krúdy azt írja: van egy fiatal nő, aki mindenáron meg akarja ismerni Ady Endrét. Amikor a regény íródik, Ady Endre (1877–1919) két házzal odébb, a kávéházban issza az abszintot. Abszolút jelen idő, amikor a hölgy kijelenti, ő a fiatal Ady Endrét akarja megismerni. Ady, akiről tudjuk, túlélte a háborút, a hölgy kívánsága idejében roppantul fiatal, roppantul jelen való, 1906 februárjában jelent meg az Új versek c. kötete. Tehát nehéz Krúdy regényét színpadon bemutatni, mert, amiről ő jelenként beszél, számunkra nem nosztalgia, hanem régmúlt idő. Keressük, hogyan lehet ezt releváns színpadi formában és nyelven 2020 tavaszán előadni a kisszínpadon, a kisteremben.
A készülő előadás nem az Újvidéki Színház produkciója.
– Így igaz. A Zabhegyező sem volt az, de az Újvidéki Színház ennek is teret ad, hogy legyen hol próbálni és létrehozni az előadást, és lehetőséget nyújt a színinövendékek fellépésére. Köszönet érte!
Ilyen értelemben ez egy nulla dináros produkció, mert a jelmezektől kezdve mindent mi csinálunk. Abban reménykedve, hogy a darabnak lesz utóélete. Izgalmas maga a cím is. Nekem pedig mindig izgalmas az ilyen szövegeket közel vinni a mai közönséghez, megmutatni, miért volt ez a regény a maga korában akkora siker.
Játszották-e mások A vörös postakocsit?
– A Vígszínház játszotta (a bemutató 2001. január 17-én volt). Dramatikus nagy színpadi átiratot készítettek belőle, illetve A vörös postakocsinak, Krúdy első regénysikerének néhány folytatását felhasználva. A vörös postakocsit ugyanis az emberek vették, mint a cukrot. Az író megírt néhány folytatást, amely nekem két vaskos kötetben van meg. Nagyon értékes, érdekes a prózája. Az egyik színinövendék az olvasópróbán elmondta, anyukája szerint Krúdy úgy ír, mintha verset írna, de az nem rímel. Ezt a véleményt meglehetősen pontosnak tartom, mert Krúdy úgy ír prózát, mintha szabadversek volnának. Ezt próbáljuk „megfogni”, mert ez a szöveg erőssége – mondta Lénárd Róbert, az előadás dramaturgja és rendezője.
A tervek szerint március 4-én este 7 órakor az Újvidéki Színházban látjuk majd az együttes munka eredményét.
