2024. március 29., péntek

Legtöbb elektromos autó Hollandiában kel el

A 17,4 millió lakost számláló Hollandiában tavaly 67.695 elektromos gépjárművet adtak el, amivel az ország lekörözte a 82 milliós Németországot is, ahol 2019-ben 63.491 ilyen autót értékesítettek – jelenti a B92 és a Tanjug.

Ez a két ország a listavezető az ókontinensen, Norvégia ugyanakkor azzal dicsekedhet, hogy az eladott új gépjárművek között legnagyobb arányban értékesített elektromos autókat. Ez az arány immár túlszárnyalta a 42 százalékot is. Elemzők szerint ez nem a csúcs, idén akár a 60 százalékot is elérhetik a norvégek. A skandináv országban legkelendőbb a Tesla Model 3, csakúgy mint Hollandiában, ahol az új elektromos autók regisztrációjakor már minden harmadik jármű Model 3 volt. Ebből a modellből immár 25.655 darab található az országban.

Az Európai Unió területén tavaly több mint 290 ezer elektromos gépjárművet adtak el, ami csaknem kétszer annyi, mint 2018-ban, legalábbis ezt mutatják az Európai Gépkocsigyártók Társulásának (ACEA) adatai. Az eladás szédületes iramban nő, évi szinte 93,8 százalékkal, ami 290.923 autót jelent. Nő a hibrid autók iránti kereslet is.

A gázüzemű járművek eladása 10,7 százalékkal nőtt, ugyanakkor a dízeljárművek iránt csökkent az érdeklődés, 13,9 százalékkal kevesebbet adtak el, mint az előző évben. Az EU-ban továbbra is a benzinüzemű autók a leggyakoribbak, tavaly 5,2 százalékkal nőtt az eladási rátájuk az egy évvel korábbihoz viszonyítva, jelenlétük pedig 58,9 százalékos az unió utain.