2024. március 29., péntek

Elkészült a palicsi magyar művelődési ház

A helybeliek az elmúlt időszakban több rendezvényen vehettek részt

Habár a palicsi magyar művelődési ház hivatalos átadása még várat magára, a helybeliek már november óta használják azt, és több kulturális rendezvényre is sor került az épület falai között. Az Európai Unió támogatásával megszületett művelődési házzal a palicsiak régi álma valósult meg.

A Colourful Cooperation, avagy Színes Együttműködés nevű projektum az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretein belül valósult meg. A projektum vezető kedvezményezettje a szegedi DKMT Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft., magyarországi partnere a mórahalmi Egymásért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Közhasznú Egyesület, míg Szerbia részéről a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság, valamint Szabadka és Újvidék Város vesz részt benne.

A projektum teljes költségvetése 3,7 millió euró, amelynek 85 százalékát európai uniós forrásokból biztosítják. A költségvetés Szabadkára vonatkozó része összesen 1,3 millió euró, ebből a város önrésze közel 170 000 euró.

A Colourful Cooperation projektum két legjelentősebb eredménye a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ, valamint a palicsi magyar művelődési ház felépítése. A projektummal kapcsolatban Horvát Tímea, Szabadka Város alpolgármestere nyilatkozott lapunknak.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– A projektum célja a területfejlesztés, a kulturális együttműködés, valamint a turizmus fejlesztése. A palicsi kultúrházzal a több mint hétezer helybeli lakos álma valósul meg, hiszen részükről hosszú évek óta nagy igény és szükség mutatkozik egy ilyen jellegű objektumra. A Colourful Cooperation projektum 2017-ben vette kezdetét. A palicsi magyar művelődési központ 830 négyzetméternyi használható alapterülettel bír, amit a földszint, egy emelet, valamint a tetőtér képez. A művelődési ház földszintjén lévő központi előadóterme 250 férőhelyes, emellett öltözők, irodahelyiségek, teakonyhák is helyet kaptak az épületben. Az ünnepélyes alapkőletételre 2018 novemberében került sor. Mára teljes egészében befejeződtek a munkálatok, és csak néhány kisebb feladat van hátra. A bútorok, a hangosítás, a világosítás, a színpad, a berendezések beszerelése befejeződött, és a hivatalos megnyitótól már csak pár hét választ el bennünket – fogalmazott Horvát Tímea.

Mint megtudtuk, a projektum közbeszerzési pályázatai a PRAG-szabályok szerint valósultak meg, minden egyes részfeladat megvalósításához külön közbeszerzési pályázatot kellett kiírni, és mindenhol be kellett tartani a meghatározott időintervallumokat.

Horvát Tímea (Fotó: Gergely Árpád)

Horvát Tímea (Fotó: Gergely Árpád)

– Az építkezés folyamatát az időjárási körülmények is befolyásolták, ugyanakkor azt is tudni kell, hogy minden építkezés során számolni kell az előre nem látott helyzetekkel, és a munkálatok során mutatkoztak meg a tervdokumentáció, illetve a projektdokumentáció hiányosságai, amiket nagyon rövid időn belül tudtunk pótolni. Ami viszont a törvényes pályázási folyamatot illeti, a PRAG-jogszabályok szerint kellett eljárnunk, ami sokkal több időt vesz igénybe, mint a hazai pályázatok esetében, ezért volt némi csúszás. Mindent külön kellett megpályáztatni, vagyis az építkezést, a rendezvényszervezést, a bútorok beszerzését, a hangosítást, a különböző felszereléseket. És ezek a folyamatok egymásra épültek. Komoly munka zajlott a háttérben, de mindent figyelembe véve szép művelődési házat tudhatunk magunkénak – mondta Horvát Tímea.

Az alpolgármester szavai szerint a projektum ideje alatt, annak részeként ez év szeptemberéig összesen csaknem hatvan művelődési rendezvényre kerül sor, amelyek megtartása már tavaly megkezdődött, és február folyamán is számos programot tartottak, illetve tartanak az új művelődési házban.

– A projektum ideje alatt 59 rendezvényre kerül sor. Ez különböző előadássorozatokat, műhelymunkákat, irodalmi esteket, kiállításokat, koncerteket, filmbemutatókat foglal magában. Három nemzetközi fesztiválra is sor kerül. De ami még ennél is fontosabb, hogy a projektum befejeztével nekünk, szabadkaiaknak, palicsiaknak örökül marad ez a gyönyörű művelődési központ, amely reményeink szerint a jövőben is számos rendezvény helyszínéül szolgál, otthont ad a Palicsi Magyar Művelődési Egyesületnek, illetve több civil szervezet előtt kitárja kapuit. A Palicsi Magyar Művelődési Egyesületnek közel 150 tagja van, akik kilenc szekcióban foglalkoznak a magyar kultúra ápolásával, hagyományőrzéssel, néptánccal, népzenével, irodalommal és képzőművészettel. Az egyesület szakcsoportjai a próbákhoz a helyi közösség termeit használták, azonban ezeket már régen túlnőtték, így számukra is nagy jelentőséggel bír az új művelődési ház – mondta az alpolgármester.