2024. április 19., péntek

Ügyi csapat Dínóországban

A Nők Kishegyesi Fóruma tematikus foglalkozásokat tart gyerekeknek

A Nők Kishegyesi Fóruma négy évvel ezelőtt indította útjára az Ügyi csoportot. Eredetileg szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekkel kezdtek foglalkozni, de azóta a csoport kinőtte magát. Legújabb projektumuk a gyermekek körében igen népszerű dinoszauruszokra fókuszál, számolt be lapunknak Zsidai Erzsébet, a fórum elnöke.

– Az Ügyi csoport számára heti rendszerességgel tartunk foglalkozásokat, és folyamatosan azon gondolkodunk, hogy minél több olyan programra, aktivitásra vigyük el a gyerekeket, amilyet idáig nem kaphattak meg. Így jött az ötlet, hogy elmegyünk Újvidékre a Dinolandbe. Viszont így adva volt, hogy e köré a kirándulás köré építünk egy pár napos foglalkozás-sorozatot. A projektum az Ügyi csapat Dinóországban elnevezést kapta, és idáig három foglalkozást tartottunk meg. Az időpontokat igyekszünk a szünidőhöz igazítani, így április során fogjuk megtartani a hátralévő két foglalkozást, illetve a hatodik nap az lesz, amikor Újvidékre megyünk kirándulni – mondta el Zsidai.

A projektum a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg, és a női fórum önkéntesei tartják a foglalkozásokat. A foglalkozásokat Hajas Gabriella vezeti, tudtuk meg az elnöktől, aki arról is szólt, hogy különböző érdekes foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek, amelyeken próbálnak játszva tanulni.

– A foglalkozások tematikáját a dinók adják, s ezen belül számos érdekes dolgot csinálunk. Készítettek gyurma dinoszauruszokat, megismerkedtek a növényevő és a húsevő dinoszauruszokkal, filmet néztünk, volt társasjáték, stb. Valójában játékos formában tanulunk meg a dinoszauruszokkal kapcsolatos dolgokat – fogalmazott Zsidai.

A projektumban résztvevő gyerekek száma változó, általában 15–20-an vannak jelen egy-egy foglalkozáson. A gyerekek akkor jönnek, amikor érdekli őket az adott program, mondta el az elnök, majd hangsúlyozta, hogy vannak rendszeresen visszatérő gyerekek is, akik nem tudnák a szombatot elképzelni Ügyi csoport nélkül. Zsidai arról is szólt, hogy négy évvel ezelőtt 4 lánnyal indult a csoport, s eredetileg szociálisan veszélyeztetett gyerekekkel való foglalkozás volt a cél. A csoportnak azonban híre ment, s most már nemcsak a veszélyeztetett kategória vesz részt, hanem azok is, akik valami miatt kirekesztettnek érzik magukat, vagy csak tetszenek nekik a foglalkozások.

– Mi nem hívtunk senkit, de nem is küldünk el soha senkit. A gyerekek körében elterjedt, hogy van ez a program és mi igyekezünk hozzájuk igazodni. Próbálunk velük személyre szabottan is foglalkozni, de a csoportos tevékenységeken van a hangsúly. Itt jól érzik magukat és megkapják azt a szeretetet, amire szükségük van – mondta el az elnök.