2024. április 19., péntek

A tiszta levegő közös érdek

Környezetbarát járművekkel cserélnék le a dízeles belgrádi buszokat

A magas légszennyezettségről szóló, január közepén szinte naponta elhangzott információkat követően a szerb kormány hatékonyabban kezdett foglalkozni a kérdéssel, kedden éppen a levegő minőségének megőrzésével megbízott munkacsoport tartott ülést, melyen Ana Brnabić kormányfő elnökölt. Mivel a fővárosban folyamatosan a legrosszabbak az adatok, a testület a célok között határozta meg a dízel üzemanyaggal közlekedő belgrádi autóbuszok teljes kiiktatását a következő hétéves időszakban, valamennyit elektromos vagy hibrid motorral működő járműre cserélnek a tervek szerint. Ami a gépjárműforgalmat illeti, a szerb kormány február végére megteremti a feltételeit annak, hogy támogatásban részesüljenek mindazok a gépkocsivásárlók, akik elektromos vagy hibrid motorral működő autó mellett döntenek.

Belgrádban egyéb fejlesztéseket is terveznek: hamarosan újabb, mohaburkolatú hangszigetelő fal épül az egyetemi város és a Száva Központ közötti útszakaszon, csökkentik az ingatlanadó értékét azoknak a polgárok számára, akik az energiahatékonyság szabályainak megfelelő épületben élnek, továbbá az illetékeket azoknak a kivitelezőknek az esetében, akik efféle létesítményeket terveznek létrehozni. Belgrádnak az ország vezető városának kell lennie az energiahatékonyság, a zöld energia kihasználása, a környezetszennyezés leküzdése terén – hangzott el a miniszterelnök által vezetett munkacsoport-ülésen.

A közlekedés okozta légszennyezettség adatainak javítása érdekében hamarosan a folyami szállítást támogató tenderek jelennek meg, hangzott el, de a következő öt évben 520 gázolajmotorral működő autóbuszt is beszereznek. Szintén Belgrádban 190 hektáron egymillió csemetét terveznek elültetni. Háromszáz útkereszteződésen vezetnek be úgynevezett okos-forgalomkezelési módszereket, melyek értelmében a jelzőlámpák a forgalom aktuális intenzitása alapján váltják majd a színeket. Csak az idén 98 ilyen projektumot valósítanak meg.

Az ország autóutain további három elektromos töltőállomást hoznak létre, de igyekeznek népszerűsíteni az autóút díjának megfizettetését elektronikus úton is, hiszen a kimutatások alapján a hazai és a külföldi járművek kétharmada is szívesebben választja ezt a módszert, mely hozzájárul a tumultusok elkerüléséhez a fizetőkapuknál.

Ami az egyéni hagyományos fűtésmódszereket, a távfűtő művek szén- és fűtőolaj alapú működtetését illeti, Brnabić reményének adott hangot, hogy 2025-re ezeket a rossz megoldásokat is teljesen háttérbe lehet szorítani. A polgároknak és a gazdaságnak is szorgalmaznia kell a gazdaságosabb és környezetkímélőbb módszerek bevezetését – állapította meg.