2024. március 28., csütörtök

Soha ennyi külföldi beruházó

Bemutatta a makrogazdasági folyamatok és a pénzhígulás alakulását a jegybank

Rekordot döntött tavaly a Szerbiában eszközölt közvetlen külföldi beruházások értéke: elérte a 3,8 milliárd eurót. Az ország az utóbbi két évben a nyugat-balkáni közvetlen külföldi beruházások 55 százalékát vonzotta be – közölte Jorgovanka Tabaković, a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) kormányzója.

Az infláció korábbi és várható alakulását elemző, valamint ezzel összefüggésben a makrogazdasági folyamatokat értékelő Inflációs jelentés című kiadvány februári számának bemutatóján a központi bank vezetője elmondta: az intézmény felfelé, azaz 4,2 százalékra módosította a tavalyi bruttó hazai termék növekedésére vonatkozó becslését. Ez a legmagasabb arány a 2019. évvel kapcsolatos előrejelzések közül.

– A harmadik negyedévben 4,8 százalékosra emelkedett az évközi növekedés, a negyedikben pedig még dinamikusabb, 6,1 százalékos lett, és ezzel a legnagyobb befolyással határozta meg a nyugat-balkáni térség gazdaságának bővülését. A problematikus hitelek tavaly december végén a banki hitelkihelyezések 4,1 százalékát tették ki, ami azt jelenti, hogy 80 százalékkal visszaestek, amióta a a Szerbiai Nemzeti Bank a megoldásukra kidolgozott stratégiát alkalmazza – szögezte le Tabaković.

A 12 éves dinárkötvények keddi kibocsátása kapcsán megerősítette: a kereslet több mint tízszerese volt az eladási kerettervnek, a hozam pedig csak 3,4 százalékos. Emlékeztetett: 2012 végén az 1 éves futamidejű állampapírok kamata 11,9 százalékos volt. A bankkormányzó szerint ezek a jelentős különbségek tükrözik az utóbbi időszak jegybanki sikereit és Szerbia megnövekedett nemzetközi tekintélyét.

A februári Inflációs jelentés azt is tartalmazza, hogy a dinártakarék 2019-ben 30 százalékkal növekedett, és elérte a 79,6 milliárd dinárt, a legfrissebb adatok pedig arra utalnak, hogy az idén folytatódik ez az irányzat: a hazai valutában tartott megtakarítás értéke már 83 milliárd dinár.

Tabaković kijelentette: az infláció már hetedik egymást követő évben a központi bank szigorú ellenőrzése alatt van, tavaly decemberben évközi szinten 1,9 százalékos volt, ennyi az egész évi átlag is, és a jegybank várakozásai szerint a következő két évben a 3 százalékos célérték alatt marad.