2024. március 29., péntek

Csorbulnak a légi utasok jogai

A károsultak csak akkor igényelhetnek kártérítést, ha a járat több mint öt órát késik

Az Európai Unió utasainak hamarosan kevesebb joguk lehet a légi közlekedésben, ha igazak azok a médiainformációk, melyek szerint javaslatot tesznek a légi utasok jogairól szóló törvény módosítására. Ha ez megtörténne, az utasok csak akkor jogosulnának kártérítésre, ha a járat nem három, hanem öt vagy ennél több órával késne. Biljana Borzan horvát európa parlamenti képviselő nemrégiben határozottan elítélte ezen bejelentést, és a javaslatot botrányosnak minősítette.

– Az utasok jogait a légi közlekedésben évek óta törvény szabályozza, de mindössze 14 százalékuk ismeri az előírásokat. Az utasok 72 százaléka eddig sem panaszkodott probléma esetén, mert úgy gondolta, vagy nincs értelme, vagy mert tudja, hogy nem fogják a kárt megfelelően megtéríteni. Veszélyes az olyan jogok csökkentése, amiket az utasok nem tudnak megvalósítani – mondta Biljana Borzan.

Hozzátette azt is, noha a légitársaságoknak hatalmas nyereségük van, a statisztikák azt mutatják, hogy csak a járatok felének törlése vagy késése esetén ismerik el, hogy az utasok kártérítésre jogosultak.

Az utasok jogainak védelmét a szerbiai légi közlekedésben elismerik. Ezek a rendeletek teljes összhangban állnak a kártérítés és segítségnyújtás európai rendeleteivel a járatok törlése vagy hosszú késése esetén.

A civil repülési igazgatóság adatai szerint Szerbiában tavaly 417 panasz érkezett és került feldolgozásra, a legnagyobb részük a járatok késésével volt kapcsolatos.

Arra a kérdésre, hogy az utasok Szerbiában ugyanolyan jogokkal rendelkeznek-e, mint az EU-tagországok állampolgárai, az illetékesek azt válaszolták, hogy akárcsak az EU országaiban, az a gyakorlat – az Európai Bizottság 2009. november 19-ei döntése értelmében –, hogy azok az utasok, akiknek a járatait törölték vagy akiknek késett a járat, kártérítést követelhetnek, ha a várakozással eltöltött idő meghaladja a három órát – közölte a civil repülési igazgatóság illetékese.

Ez azt jelenti, hogy három vagy ennél több órás késés esetén az EU országaiban bejegyzett légitársaságoknak kártérítést kell fizetniük az utasoknak. A törvény előírja, hogy az utasoknak joguk van a költségek visszatérítésére vagy egy másik járat menetjegyének kiváltására.

Az igazgatóság szerint az Európai Közösség – amelynek tagja Szerbia is – és más aláíró országok között létrejött többoldalú megállapodás egy közös európai légiközlekedési térség létrehozására kötelezi a légitársaságokat, hogy tiszteletben tarthassák az utasok jogait szabályozó törvényeket.