Pizzalógia

Horváth Zsuzsanna

2020. február 20., 16:23 >> 2020. február 20., 17:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Mindenki tud pizzát sütni. Nem nagy kunszt: alul a tészta, erre kerül a feltét, és már mehet is a forró sütőbe. A kérdés leginkább az, hogy milyen pizzát. Mert ennek az eredetileg olasz ételnek, amelyet a világ legeldugottabb pontján is ismernek, százféle változata létezik. A klasszikus nápolyi Margherita pizzától, a banános-Nutelláson, a tenger gyümölcsein és a pacalpörköltesen át a rántottás, békacombos, piton- és aligátorhúsos, mandarinos, aranyporos és bogaras, virsli- és brokkoliszegélyes pizzákig – valóban csak a képzelet szab határt a lepénykenyérre kerülő finomságok hatalmas választékának. A sütési mód is változó: van, aki vastagon és szottyosan szereti, más a vékony, ropogós aljút részesíti előnyben, de olyan is akad, aki inkább félbehajtja, tölcsért formál belőle vagy csigaszerűen feltekeri, esetleg edénybe, torta módjára belerétegezi, és úgy süti meg.

Nálunk rendszeresen, sőt a kísérletezési kedvemnek eleget téve mostanában hetente asztalra kerül. Évekig a ketchup-sonka-gomba-sajt kombinációt sütöttem, aztán gondoltam egyet, és az élesztőt víz helyett langyos, édes tejben futtattam föl, valamint friss paradicsommal-paprikával, időnként olajbogyóval is gazdagítottam a palettát. Közben kísérem az olasz pizzamesterek és amatőr pizzaimádók YouTube videócsatornáit, és igyekszem ellesni a fortélyaikat.

(Illusztráció – Pixabay.com)

Eddig a legnagyobb újításom a sicilanese grandma pizza volt. Ebben az a pláne, hogy a házilag gyúrt, tepsiben vékonyra széthúzott tésztára azonnal sajtot reszelnek, jó vastagon, erre jön a bazsalikomos paradicsomszósz – esetemben ketchup-ajvár-pindzsúr keveréke. Én még – életemben először – minderre téliszalámi szeleteket is tettem, meg egy kevés olívabogyót. Ilyen pizzát még egyik pizzériában sem ettem ezidáig! Mivel a sajt a legalján van, nem szárad ki, hanem nyúlik, maga a mennyország!

Bezzeg a pizzával való első találkozásom egyáltalán nem vetítette előre, hogy valaha is ilyen jó viszonyban leszünk egymással. Valamikor a hetvenes években – 1975-ben jegyezték be az első újvidéki pizzériát a Búzatéren – kóstoltuk meg szüleimmel ezt a csodát, de nagyon kiábrándító volt, ahogy küzdöttünk vele, nem akart engedelmeskedni késnek-villának, és egyre csak el akart menekülni a tányérról. Ilyen előzmények után arra már nem emlékszem, mikor ettem ismét pizzát, olyat, amely valóban finom volt. Azt hiszem, tíz év is elmúlt, hetedikes-nyolcadikos lehettem, amikor a barátnőmmel – csakis szülői engedéllyel – elmentünk az akkor igencsak népszerű Bordo pizzériába. Később következett a Borsalino, majd több pizzéria kínálatát is megkóstoltuk, de arra jutottunk, hogy mind egy kaptafára készül, és nincs jobb a házinál, amelyet az ember a saját ízvilága szerint alakít ki.

Legutóbb február 9-én sütöttem egy tepsinyit – azért tudom ilyen pontosan a dátumot, mert mint utólag kiderült, aznap volt a világnapja! Nem is értem, miért is lepődtem meg ezen, hiszen miért ne lenne pont a pizzának, amikor az egyik legnépszerűbb étel a világon, amelyhez megannyi érdekesség fűződik. Például az, hogy a japánok ketchup helyett majonézt tesznek rá, hogy a világ legdrágább pizzája 12 000 dollárba került, és háromféle kaviár, vörös garnélarák, mediterrán homár és tengeri tücsök került rá, hogy a világ legnagyobb pizzája több mint 4 méter átmérőjű volt, és Olaszországban készítették el, hogy Amerikában annyira imádják, hogy másodpercenként 350 szeletet adnak el belőle (világszerte ötmilliárdot évente), Olaszországban pedig minden évben 2002 km-nyi pizzát rendelnek házhoz. A legkülönlegesebb tulajdonságokkal bíró pizza is a tengerentúliakhoz fűződik: a hegymászó pizza az amerikai hadsereg számára készült, 36 hónapig megtartja illatát, ellenáll az afrikai hőségnek, a sarki hidegnek, és repülőből ejtőernyővel kidobva is épségben marad. Az már hadititok, miből készül. A kambodzsaiak viszont egyáltalán nem titkolják, hogy a boldogság pizza névre keresztelt specialitásuk legfontosabb fűszere nem az oregánó, hanem a marihuána. Így már érthető is a nevében a jelző.

Mondjuk én már attól boldog vagyok, ha ropogósra sül az alja, és nyúlik rajta a sajt, de hát tudjuk: ízlések és pofonok…


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége