2024. március 28., csütörtök

Tizenkét év gyász

A Lounge kávézóban történt tűzesetre emlékeztek

A Zmaj utcában lévő emléktáblánál tegnap megemlékezést tartottak, a Lounge kávézóban 12 évvel ezelőtt történt a tragédia.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

Azon a szomorú, februári éjjelen életét vesztette a Pekić testvérpár, Miloš és Mirjana, Milena Kolundžić, Boris Bjekić, Dušica Kulaš, Marija Gavrančić, Vladan Dragović és Branka Saković. A tűzből Maja Milikšić és Aleksandar Antić az ablakon kiugorva menekültek meg. A megemlékezésen jelen voltak a hozzátartozók és barátok mellett az önkormányzat képviseletében Zdravko Jelušić, a városi képviselő-testület elnöke. Felszólalásában kiemelte, hogy nem szabad soha elfeledni a történteket, és hogy fokozottabban kell törekednünk a tűzvédelmi intézkedések tökéletesítésére. Elhangzott az is, hogy a tragédiáért felelősségre vont személyek már szabadlábon vannak, mégsem volt hallható tőlük, vagy családtagjaiktól nyilvános bocsánatkérés az áldozatok hozzátartozói irányába. – Immár tizenkét éve, a nyolc fiatal ember életét követelő tűzeset után minden évben ezen a helyen gyűlünk össze, mindenekelőtt azért, hogy felhívjuk a döntéshozók figyelmét döntéseik súlyára. Ezek végzetesek lehetnek, veszélybe sodorhatják polgártársaik életét, ha nem megfelelő módon hozzák meg azokat – emlékeztetett Jelušić.

Stojan Saković, Branka Saković édesapjának elmondása szerint 12 esztendő távlatából is számukra úgy tűnik, mintha az egész tegnap történt volna.

– A szülők, a rokonok és a barátok mindannyian itt vagyunk. Minden igyekezetünket arra fordítjuk, hogy ilyesmi soha többé ne ismétlődhessen meg – mondta Saković.

2008. február 17-én hajnalban, előre nem megfontolt szándékkal egy fiatalember felgyújtotta a Lounge kávézót. Az emeleten nyolc fiatal rekedt a lángok halálos csapdájában. Négy évvel később a Kontrast diszkóban hat fiatal vesztette életét, ugyancsak a nem megfelelő tűzvédelmi intézkedések járultak hozzá halálukhoz.