2024. április 19., péntek
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Gólokban nem volt hiány

A hétvégén két hónapos szünet után újra benépesültek a focipályák a Tisza mentén, a régió több csapata ugyanis a napokban játszotta le idei első felkészülési mérkőzését, de volt olyan klub is, amely már a harmadik meccsét vívta a 2020-as évben. A Tisza Menti Liga őszi bajnoka, a Tornyos együttese Törökkanizsán vendégeskedett, ahol Rusák Áron büntetőből elért gólja csak az eredmény kozmetikázására volt elég, a magasabb osztályban szereplő Obilić csapata ugyanis 3:1-es győzelmet aratott.

Törökkanizsa: Obilić–Tornjoš 3:1 (2:0)

Obilić-stadion, 50 néző, vezette: Maletin (Törökkanizsa). Gólszerzők: Barjaktarović a 19., Momčilov a 34. és Đukić az 55., illetve Rusák a 60. percben (11-esből).

Obilić: Csanádi, R. Dabevski, Terzin, Borenović, Barjaktarović, Mijić, Momčilov, T. Dabevski, Spahić, Đukić, Nikšić. Játszottak még: Labus, Stojkov, Vuković, Šibul, Šugić.

Tornyos: László, Horti M., Nagy, Kokrehel, Tóthorgosi, Barna Zs., Karácsonyi, Barna D., Rusák, Homolya G., Homolya M. Játszottak még: Kovács, Csehák, Horti Zs., Gubik.

A tornyosiak jól mutatkoztak be a törökkanizsai meccsen, bebizonyították, hogy megvan az erejük a Szabadkai Ligára. Az Obilićnek Barjaktarović egy lapos lövése hozta meg a vezetést, öt perccel később pedig Csanádi kétszer védte Rusák lövéseit. A legszebb támadást Đukić vezette, aki nagyjából a félpályáról lódult meg, s megszerezte csapata harmadik gólját. A hajrában a hazaiaknak még két jó helyzetük volt, de mindkét esetben László kapus a feladata magaslatán állt.

Magyarkanizsán a Potisje 2:1-re verte a szegedi SZVSE B csapatát. Az oromi Šampion, amelynek kapuját kényszerűségből egy mezőnyjátékos védte, hazai pályán szenvedett 5:1 arányú vereséget a Žednik gárdájától, az adai AFK pedig a beodrai (Novo Miloševo) Vojvodinától kapott ki 4:2-re.

A felkészülési időszakban mindig nagyon aktív horgosi gárda harmadik idei meccsén Kószó Patrik mesterhármasának is köszönhetően 4:1 arányban bizonyult jobbnak a zentaörsi Hajduknál.

Horgos–Hajduk 4:1 (0:0)

Horgosi pálya, 50 néző, vezette: Maletin (Törökkanizsa). Góllövők: Veselinov az 53., Koszó a 66., a 75. és a 85., illetve Laličević az 58. percben.

Horgos: Bende, Bohata, Dobó, Makra, Lobozár, Törteli, Veselinov, Kolompár, Fehér, Baté, Szalma. Játszottak még: Kiss, Rúzsa, Koszó, Bognár, Ivančić.

Hajduk: Toldi, Pavičević, Vujović, Majković, Čukvas, Mrvavljević, Bakulek, Sinobad, Laličević, Paunović I., Petrić. Játszottak még: Paunović II., Marčetić, Golubović.

Az első félidőben jobban játszott a vendégcsapat, találat azonban egyik részről sem esett. A folytatásban fordult a játék képe, a hazaiak átvették a játék irányítását. Az 53. percben Törteli harminc méterről a kapu elé ívelt, a jó időben jó helyre érkező Veselinov pedig egy látványos fejes góllal talált be a hosszú felső jobb sarokba. Öt perccel később a vendégcsapat Laličević találatával egyenített. A 66. perctől Koszó kezdte meg a gólgyártást, nem egész húsz perc alatt háromszor vette be a vendégek kapuját.

A Szabadkai Városi Liga tavalyi bajnoka, a szabadkai Lokomotiva hazai pályán 6:3-ra kikapott az egykor szebb napokat is megélt hajdújárási Vinogradartól, a zentagunarasi Slavija pedig korábban ugyanilyen arányban tudott nyerni a magyarországi Tápén, a megyei II. osztályban szereplő Szent Mihály csapata ellen. A hétvégén a tóthfalui Nyers István Akadémia mindhárom korosztálya pályára lépett, az U19-es együttes kétgólos vereséget szenvedett Zentán az ottani felnőttcsapat ellen, az U17-es és az U15-ös generáció pedig a hajdújárásiak megfelelő csapataival mérte össze erejét. A tóthfalui ificsapatra szombaton újabb kemény erőpróba vár, Ábrahám Dánielék ugyanis a Vajdasági Ligában szereplő adorjáni Tiszát fogadják majd. Az adorjáni gárda a hétvégén Újzsedniken vendégszerepelt, ahol nemcsak az ellenfél, de a rossz minőségű pálya is megnehezítette a Tisza-partiak dolgát, így a találkozó a sok vendéghelyzet ellenére is 1:0-s hazai sikerrel zárult.

Nyert a TSK

A temerini TSK focicsapata a tavaszi idényre való felkészülés keretében hazai pályán barátságos mérkőzést játszott a pirosi Jedinstvo csapatával. Az eredmény a vendégeknek kedvezett, 1:0-ra nyertek, de a közönség dinamikus, parázs jelenetekkel tarkított meccset élvezhetett.