Székesfehérvárt, a Vörösmarty Társaság gondozásában látta meg a napvilágot Marcsók Vilma Szórványvilág című vaskos kötete, mely egybefűzi a szerző 1990 és 2017 között megjelent írásait. Döntő többségében a publicisztika műfajának kategóriájába besorolható írásokról van szó, melyek hűen tükrözik a megírásuk pillanatában a szerző közvetlen és tágabb környezetében uralkodó politikai és társadalmi helyzetet, de általuk gyakran egyéni sorsok alakulásába is betekintést nyerhetünk.
A könyv fedőlapján a szerző nevének és a címnek a hátterében egy régi, színes, Nagybecskerek központját ábrázoló térkép látható, melyről jól kiolvashatók bizonyos utcák, terek korabeli elnevezései: Hunyady utca, Árpád utca, Alkotmány utca, Ferencz József tér. Jól láthatóan kanyarog itt a Bega, Becskerek egykoron híres-neves folyója, s még a közvetlen centrum topográfiai viszonyai is megfigyelhetők. A hátoldalon Torontál vármegye címere, néhány régi kapu, valamint az egyik kapu kulcslyukán bekukucskáló hölgy látható. A könyv elolvasása után egyértelművé válik, hogy ez a hátoldalon ábrázolt, kíváncsiskodó hölgy, egyértelműen a szerzőt hivatott megjeleníteni, ugyanis ő az, aki mindenütt ott van, ahol a fontos dolgok történnek, mindenre kíváncsi, mindent fel szeretne tárni, keresi az ok-okozati kapcsolatokat, összefüggéseket. Marcsók Vilma viszont nem egy átlagos leskelődő, ő úgy néz a dolgok fenekére, hogy az általa megfigyelés közben észlelt problémákban elmélyed, tehát távol áll tőle a felszínesség, és ezekre keresi a megoldási lehetőségeket, segíteni szándékozik.
A könyv felütésében bemutatja a város történelmét és jelenkorát, így készítve fel az olvasót arra, hogy az ezt követő ötszáz oldal felületén megjelenített írások szövegterében tájékozódni tudjon, ne tévedjen el. A kötetbe szerkesztett írások elsődleges rendezőelve az időrend. Egészen 1990-től kezdve 2017-ig követhetjük nyomon az eredetileg különböző folyóiratok, heti- és napilapok hasábjain megjelent, most egységbe szerkesztett írásokat. Mivel a szövegek többsége publicisztika, az éppen aktuális eseményeket tárgyalja, ezért minden egység – egy egység alatt egy évet értünk – elején egy rövid összefoglalót olvashatunk az adott év eseményeiről, amelyek a várost, az országot meghatározták, de olykor a szerző a saját életében lejátszódó fontosabb történéseket, állomásokat is megosztja itt az olvasóval, a személyes példáival is igazolva írásainak hitelességét. Ha a laikus olvasó csak ezeket a rövid összefoglalókat olvasná végig évről évre, akkor is világossá válna számára, hogy a kisebbségi létben élő magyarság életében csak az ebben a kötetben tárgyalt huszonhét évben milyen sok megpróbáltatás történt, viszont ezeket a tömören összefoglalt eseményeket Marcsók Vilma a korabeli publicisztikai írásai által elmélyíti, a történések gyújtópontjának közelében való személyes jelenlétének köszönhetően pedig bevonzza, könyve számára megnyeri olvasóját.
Az írások többsége oktatási kérdésekkel foglalkozik, tudniillik, hogy Marcsók Vilma maga is pedagógus, jelenleg nyugalmazott magyartanár, így természetes, hogy mindig is a hivatásaként választott szakma, az oktatás, a nevelés területe érdekelte a legjobban. Pályafutását végigkísérte a nagybecskereki magyar általános és középiskolai oktatásért való küzdelem, melyről publicisztikáiban folyamatosan beszámolt. Olykor a város egykori, magyar szellemiségben tevékenykedő intézményeit idézi fel, máskor az adott időszak – elsősorban a 90-es évek – oktatási helyzete miatt kesereg, ugyanakkor tevékenyen dolgozik annak mielőbbi helyreállítása érdekében. Írásai gyakran – személyes érintettsége okán – érzelmektől túlfűtöttek, ugyanakkor végig megmarad a realitások mezején. Olvashatunk itt magyar osztályok megszüntetéséről, az újbóli megnyitásukért való ádáz harcról, s ahogy az a becsületbeli ügyekbe befektetett munkával lenni szokott, a beteljesülés sem maradhat el. A 2000-es évek elején a politikai akarat lehetővé tette, hogy Nagybecskereken újra magyar középiskolai osztályokban is megszerveződjön a tanítás, mindez azonban elképzelhetetlen lett volna az olyan személyek nélkül, mint például Marcsók Vilma, akire mindig tartópillérként tekintett a bánáti magyarság, s az ezzel járó terheknek a cipelését ő folyamatosan felvállalta, a legnagyobb nehézségek közepette sem hátrált meg.
Az írások második csoportjában a helytörténeti írások kaptak helyet. A szerző mindvégig tisztában van azzal, hogy jövőt csak a múlt ismeretében lehet építeni, így nem feledkezik meg az egykoron Torontál vármegye székhelyének számító város dicső múltjának felidézéséről, elsősorban a magyar vonatkozásokra fókuszálva, de a mindenkori multikulturalitás jellegét is szem előtt tartva. Többek között olvashatunk a becskereki hidakról, a város telepítéstörténetéről, az aradi vértanúkról, különös tekintettel a város szülöttjére, Lázár Vilmosra, de nem feledkezik meg a környékbeli magyar vonatkozású eseményekről sem, így az eleméri megemlékezésekről, az écskai kastélyról, a hozzá kapcsolható jeles személyekről stb. Olyan egyénekről is ír, akik meghatározták a város múltját és jelenét, akiket elfeledni bűn lenne, emlékezetük megőrzéséhez pedig ő maga is hozzájárul, ha mással nem is, legalább az írásaival, amelyeket most sikerült egy vaskos kötetben megjelentetnie.
Egy dolgot még mindenképp meg kell említenünk, ez pedig a keresztény értékrendhez való ragaszkodás, amely meghatározta a szerző világszemléletét. Ősei mindannyian egyházi iskolákba jártak, katolikus neveltetésben részesültek, s annak ellenére, hogy ő maga nem járhatott ilyen egyházi intézménybe, mivel nem volt rá lehetősége, ezt a keresztényi odafigyelést a szüleitől és nagyszüleitől olyannyira magába szívta, hogy ez a teljes életét meghatározta. Ez a keresztényi odafigyelés, melyből a segítő szándék, a közösségben való gondolkodás vagy éppen a méltósággal elviselt bukás eredeztethető, mindvégig körbelengi írásait, meghatározzák a könyv hangulatát.
A Marcsók Vilma által egybegyűjtött írások olyan dokumentumprózák, amelyek betekintést nyújtanak a nagybecskereki, tágabb értelemben a bánáti magyar szórványvilágba. A szerzőnek a nosztalgiával felidézett, a tárgyalt lokalitásra jellemző dicső nemzeti múltból erőt merítve mindig sikerült megbirkóznia a küzdelmes jelennel, sosem hátrált meg, mindig kitartott magyarsága és a közösségért való tevékenységének művelése mellett. Akik személyesen ismerik, mindig is az energikus közösségépítőt látták benne, akik pedig könyvének elolvasása közben alakítanak ki róla képet, kitartásából, tántoríthatatlanságából és legyőzhetetlenségéből mindenképp erőt meríthetnek a 21. század 20-as éveinek megpróbáltatásaihoz.
