2024. március 28., csütörtök
NAGYBECSKEREK

A közvilágítás felújítása is gyanús

Nagybecskerek az utóbbi években igazi agóniáját éli, állítják a Nagybecskereki Szociális Fórumban. Szerintük a városban szinte alig akad olyan közművesítési tevékenység, amely a polgárok érdekeit szolgálná. Öt év kellett ahhoz, hogy az állami szervek megállapítsák azt, hogy a vízgyár közbeszerzési szerződését törvénytelen módon kötötték meg. A minapi letartóztatások azonban arra utalnak, hogy ezúttal is csak az operatív végrehajtókat fogják felelősségre vonni. Politikai felelősségre vonásra nincs kilátás. Pedig, mint mondják a Fórumban, az egész eljárás a helyi hatalom irányítása alatt zajlott.

A vízgyárral kapcsolatos botrány után hamarosan következhet a közvilágítás felújítására kiírt közbeszerzési eljárás felülbírálása – közölték. Ugyanis egy nagy összegű, 390 millió dináros beruházásról van szó, amelynek a közbeszerzési része szerintük úgyszintén megkérdőjelezhető, amivel újból megkárosítják a várost.