2024. április 19., péntek
NBA

Jöhet a gála!

A hétvégén tartják meg az NBA hagyományos gálarendezvényét, az All Star-hétvégét, amelyre idén a chicagói United Center sportcsarnokban kerül sor. A legjobban várt esemény természetesen a hagyományos sztárválogatottak összecsapása, amelyet közép-európai idő szerint hétfőn hajnali 2-kor játszanak. A két elitcsapatot második éve LeBron James és Giannis Antetokounmpo fémjelzi, akik az előzetesen beválasztott All Star-játékosok közül válogathatták ki saját felállásukat, azzal, hogy 3 keleti játékos a nyugati LeBron-csapatban és három nyugati a keleti Giannis-csapatban kapott helyet. Nikola Jokić megmaradt a nyugati keretben, a padról szállhat majd játékba.

A program természetesen a csúcsesemény előtt is sok izgalmakat ígér. Ma hajnalban már lejátszották a celebritások mérkőzését, valamint a feltörekvő tehetségek (első- és másodéves NBA-játékosok) gálameccsét Egyesült Államok–Világ felállásban. Közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban az ügyességi versenyre, a hárompontosdobó versenyre és a mindig látványos zsákolóversenyre kerül sor, az utóbbin ott lesz többek között a 2008-as bajnok Dwight Howard.

Két hosszabbítás Bostonban

Maratoni rangadót nyert meg a gálahétvége előtti utolsó játéknapon a Boston, amely a Los Angeles Clipperst látta vendégül. A Celtics a hajrában kiengedte a találkozó nagy részében meglévő, néhány kosárnyi előnyét, MarcusMorris triplája után 114:114-ről jöhetett a ráadás. Az első öt perc végén sem született döntés, ezúttal Landry Shamet vágta be a vendégek egyenlítő hármasát (127:127), ám a második hosszabbítás egy 7:0-s bostoni szériát hozott Gordon Hayward nagy játékával, ami elég volt a győzelemhez (141:133). A Celticsnél Jayson Tatum 39, Marcus Smart 31 pontig jutott, a Clippersnél a liga legjobb hatodik embere, Lou Williams volt a legeredményesebb (35), Kawhi Leonard 26-nál állt meg.