2024. március 29., péntek

Virtuális túra a Péterváradi várban

A projektum várhatóan további fellendülést eredményez majd a város idegenforgalmában

A Matica srpska galériájában tegnap bemutatták a Péterváradi vár virtuális sétája elképzelést, amelynek a Péterváradi túra – 3D virtuális avanTURA elnevezést adták.

Nikola Škorić, Ivan Petrović, Rade Milić és Siniša Jokić (Fúró Dénes felvétele)

Nikola Škorić, Ivan Petrović, Rade Milić és Siniša Jokić (Fúró Dénes felvétele)

A legújabb turisztikai attrakciónak szánt programban bárki bejárhatja a város legismertebb látványosságát, a virtuális térben az Állami munkahely című, szatirikus műsorból ismert Nikola Škorić kalauzol el bennünket. Az erődítmény múltját humoros módon mutatja be, miközben mondanivalójába belevegyíti a valós történelmi adatokat is. Az egyébként történész végzettségű művész elmondása szerint az elhangzó monológokat ő maga állította össze, méghozzá a számára biztosított forrásokban és könyvekben leírt történelmi adatok alapján.

– A különböző korokon át, a vár különböző részeiben járva mutatom be a neves műemlék történetét, miközben az adott kort jellemző öltözékbe bújok. A célunk az volt, hogy az időrendi sorrendben összeállított, a várat érintő eseményeket minél érdekesebben tudjuk előadni az érdeklődőknek, és ilyen módon egyre több látogatót csaljunk nemcsak az erődbe, hanem városunkba is – mondta Škorić.

A bemutató során a résztvevők virtuális utazást tehettek a péterváradi erődítmény ódon falai között, miközben különböző hangeffektusok és Škorić humoros elbeszélései tették még élvezetesebbé és hangulatosabbá ezt a túrát. Az érdekfeszítő bemutatót követően tanulmányok kerültek bemutatásra, melyek témája az Újvidék és a magyarországi Ópusztaszer közötti, kulturális-idegenforgalmi útvonal, emellett kerekasztal-beszélgetést is tartottak. A beszélgetésben részt vettek többek között Ivan Petrović, az EXIT alapítvány elnöke és Siniša Jokić, az újvidéki Műemlékvédelmi Intézet igazgatója is, mellettük még Rade Milić archeológus, Nikola Škorić történész és Lea Kotlica, az Utcai Zenészek Fesztiváljának menedzsere is.

Ivan Petrović kiemelte, hogy a most bemutatásra került projektum Magyarország és Szerbia közötti, határon átívelő IPA-programon keresztül, az Európai Unió támogatásával valósult meg.

– A projektum megvalósítói szerb oldalról az EXIT Alapítvány, míg magyar oldalról az Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark. Az eltelt időszakban kiváló kapcsolatokat sikerült kialakítanunk a magyar oldallal, ennek köszönhetően a tapasztalatok kölcsönös megosztásával tanulni tudtunk egymástól. Ennek az együttműködésnek egyik kiemelkedő eredménye a most bemutatott, péterváradi virtuális séta – nyilatkozta Petrović.

Hozzátette, a projektum elsődleges célja az, hogy minél több fiatal megismerhesse a vár történetét és hogy a turisták is egyre nagyobb számban látogassák meg ezt a különleges történelmi műemléket.

Siniša Jokić igazgató kiemelte, hogy az egykori Ferenc József híd pilléreire tervezett, gyalog- és kerékpárhíd megépítése, valamint az erődítmény sétálózónává alakítása a közeljövőben tömegessé teheti ennek a neves műemléknek az idegenforgalmi látogatottságát. Mostantól tehát a várat kényelmesen, a számítógép előtt ülve, vagy okostelefonon keresztül is bejárhatjuk, a http://petrovaradin.exitfondacija.org linken.