2024. március 29., péntek

Az ének megmarad

Kishegyesen és Bácsfeketehegyen is bemutatják a VMVE versszínházi produkcióját

A nemzeti összetartozás éve apropóján a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete egy sajátos versszínházi előadást készített.

Az ének megmarad című produkció nem pusztán versekből tevődik össze, hanem felvonultat népzenei és néptáncrészeket is. A műsort Hajvert Ákos állította össze, aki arról számolt be lapunknak, hogy a műsor a magyarság elmúlt száz évét próbálja bemutatni, miközben a jövőbe tekint.

– Száz évvel ezelőtt egy nagyon-nagy törés keletkezett a Kárpát-medencében élő magyarság számára. Ez a törés folyamatosan éreztette hatását, de az ének, a dal és a nyelv megmaradt a Kárpát-medencében. És ez a legfontosabb, mert ha a nyelv megmarad, akkor megmarad a hovatartozás lényege is. Valahol erre próbál rámutatni a mi előadásunk, amit a nemzeti összetartozás éve kapcsán készítettünk el. Igyekeztünk olyan szövegeket találni, amelyek megmutatják az akkori helyzetet és végigkísérik ezt az elmúlt száz évet. Igyekszünk a jövőbe is tekinteni, és nyilván pozitívan, mert akkor van értelme, ha nem a negatívat, hanem a pozitívat látjuk. A csapat három versmondóból, egy néptáncosból és egy népdalénekesből állt össze – mondta el Hajvert, majd arról is szólt, hogy igyekeztek kilépni a komfortzónából, így az előadás nemcsak verseket, hanem mozgást is tartalmaz.

Az ének megmarad című versszínházi előadásban Veres Péter, Reményik Sándor, Babits Mihály, Vörösmarty Mihály, Ady Endre, Arany János, Ratkó József és még számos ismert magyar költőnk verse hangzik el. A produkcióban szerepel Fehér Farkas Hajnalka, Ratkó József-díjas versmondó, Hajvert Ákos, Radnóti-díjas versmondó, Kormos Irén versmondó, Szakács Tamás néptáncos és Török Noémi, Arany Páva-nagydíjas népdalénekes. A műsort Hajvert Ákos szerkesztette, a koreográfiát pedig Szakács Tamás készítette. A produkció a nemzeti összetartozás évére készült, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. VMVE ma két helyszínen is bemutatja a versszínházi produkciót, Kishegyesen ma 18 órától adják elő a helyi közösség tetőterében, Bácsfeketehegyen pedig 19 óra 30 perctől mutatják be a színházteremben.