2024. április 19., péntek

A szerb nemzeti ünnep margójára

Szerbia az államiságát ünnepli február 15-én, ezen a napon 1804-ben Orašacban megkezdődött az első szerb felkelés, valamint 1835-ben meghozták az ország első liberális alkotmányát, az ún. Gyertyaszentelő-napi alkotmányt. Mindkét dátum óriási lépést jelentett a szerb államiság történetében, hiszen az első felkelés során Karađorđe vezetésével megindult a mintegy öt évszázada tartó török uralom elleni felszabadító háború, melynek hozadékaként Szerbia egyre több jogot tudott kicsikarni a szultántól és végül 1878-ban, a Berlini  Kongresszus után elnyerte függetlenségét. 1835-ben Gyertyaszentelő napján, a Kragujevacon megtartott népgyűlésen meghozták az ország első alkotmányát, mely a maga korában az egyik legmodernebbek és legdemokratikusabbak közé tartozott. Az államiság napjáról 2002 óta emlékeznek meg, valamint a 2012-ben hozott törvénymódosítás értelmében február 16-a, mint az alkotmányosság ünnepe is munkaszüneti napnak számít.

KITÜNTETÉSEK AZ ÁLLAMISÁG NAPJÁN

Aleksandar Vučić szerb államfő ma, február 15-e, az államiság napja alkalmából kitüntetéseket ad át jelentős eredményeket megvalósított személyeknek és intézményeknek –, áll az elnöki kabinet tájékoztatásában. A bejelentés szerint az állami kitüntetések átadását délben tartják meg Belgrádban.