2024. április 19., péntek

Elvben zöld, a valóságban környezetszennyező

Következmények nélkül szennyezi a levegőt a beocsini cemengyár

Elvben, azaz papíron a városi és a tartományi szervek partnere, ha zöld megmozdulásokról van szó, a valóságban azonban hatalmas légszennyező – állapították meg a tartományi környezetvédelmi titkárság felügyelői a beocsini cementgyárról, azaz a Lafarge BFC Kft.-ről. Ezzel számos helybeli gyanúja igazolódott be, akik korábban panaszt emeltek a gyár ellen.

A rendkívüli felügyelőségi ellenőrzés során kiderült, hogy a Lafarge 2018-ban és 2019-ben is a megengedettnél nagyobb mennyiségű, egészségre káros, szennyező anyagot bocsátott a levegőbe. A két előző évről szóló jelentés szerint a cementgyár rotációs kemencéjéből szerves vegyületek kerültek ki, valamint a megengedettnél jóval nagyobb mennyiségű hidrogén-klorid (vegyjele: HCI, színtelen, szúrós szagú, levegőnél nagyobb sűrűségű, mérgező gáz) a nyersanyag-előkészítőből.

Tavaly szeptemberben több ízben is a megengedettnél nagyobb mennyiségű hidrogén-klorid került a levegőbe. A félórás átlagérték összesen 62 alkalommal lépte túl a megengedett szintet, nem ritkán 200 százalékkal is. Egy hónappal később por alakú anyagok kerültek a levegőbe, mint amilyen a kéndioxid (SO2), hidrogén-fluorid (HF), hidrogén-klorid (HCI), ammónia (NH3), nitrogén-oxidok (NOx), a félórás átlagérték 847 alkalommal lépte túl 200 százalékkal a határértéket. Novemberben sem volt sokkal megnyugtatóbb a helyzet, ebben a hónapban 316 alkalommal lépték túl 200 százalékkal a károsanyag-kibocsátás megengedett mértékét, erősítették meg a 021.rs-nek a tartományi környezetvédelmi titkárságon.