2024. március 28., csütörtök

Zivatarral érkezett a Ciara

Kedden reggel Vajdaságon is végigsöpört a viharciklon

Vasárnap délelőtt orkánerejű széllel érte el Európát a Ciara elnevezésű viharciklon, amely Nyugat-Európát végigszántva hétfőn a késő esti órákban országunk fölé is megérkezett. A vihar február 4-én alakult ki valahol Texas felett, majd kelet felé haladt, és hamar átszelte az Atlanti-óceánt. Már létrejötte pillanatában lehetett sejteni, hogy a ciklon Európában is gondokat fog okozni.

A tomboló szél Újvidéken letépte egy lakóház szigetelését (Diósi Árpád felvétele)

A tomboló szél Újvidéken letépte egy lakóház szigetelését (Diósi Árpád felvétele)

Több országban óránkénti 130 kilométeres sebességgel és szakadó esővel tombolt a ciklon. Az Egyesült Királyságban és Nyugat-Európa több országában áradások keletkeztek, a vihar fákat csavart ki, villanyvezetékeket rongált meg, és a közlekedést is megbénította. Németországban több tízezer háztartás maradt áram nélkül. A kidőlő fák miatt közlekedési fennakadások alakultak ki, a lehulló tetőcserepek pedig sérüléseket is okoztak, több embert súlyos állapotban szállítottak kórházba. Emellett a légitársaságok törölték több járatukat is.

Szerbiába hétfő este erős széllel, záporral, zivatarral érkezett meg a Ciara, közlekedési zavarokat és akadályokat idézve elő, ezenfelül fákat csavart ki tövestül, valamint több ház tetőszerkezetét is megrongálta. Belgrádot hétfő este erős vihar sújtotta, a hőmérséklet két óra alatt tizennégyről hét fokra csökkent.

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) szerint a belgrádi széllökések elérték a másodpercenkénti 16 méteres (60 km/h) sebességet. Sok belgrádi lakos panaszkodott az időjárásra a közösségi hálózatokon is, leginkább az erős szél miatt. A vihar kedd reggelre sem enyhült, Vajdaság-szerte heves esőzéseket jelentettek, mennydörgés és jégeső kíséretében. A viharos szél Újvidéken letépte egy lakóház szigetelését. Kovács Géza éghajlatkutató, meteorológus lapunknak nyilatkozva megerősítette, a kedd reggel Vajdaság felett elvonuló zivatarsáv a Ciara viharciklon része volt.

– A vihar középpontja Észak-Skandináviában volt, ennélfogva a hozzánk érkező széllökések nem voltak annyira erősek, mint mondjuk az előző szerdán tomboló vihar esetében. Akkor óránként 90-95 kilométeres sebességű széllökéseket is mértünk, most csupán 60 kilométereseket. Ugyanakkor hevesebb esőzések, illetve zivatar is volt a kedd reggeli órákban Szabadkán és környékén, sőt átmenetileg jégeső is esett a délelőtt folyamán, ami februárban elég ritka eset – ecsetelte a meteorológus.

A szakember elmondása szerint Európában nem meglepőek az ilyen viharok, azonban efféle markáns ciklonok csak ritkán fordulnak elő. Mivel a ciklonok alapvetően tőlünk nagyon messze jönnek létre, ezért normális keretek között nem is hoznak egyáltalán csapadékot, csak átmeneti felhősödést.
– Ezek a mély ciklonok úgynevezett viharciklonok, jellemzőjük, hogy egy napon belül 25 hectopaskallal csökken bennük a légnyomás. A nagyon gyors és intenzív csökkenés következtében pedig viharos idő keletkezik – magyarázta a meteorológus.

Kitért arra is, hogy az Európát elérő ciklonok a globális felmelegedés következményei is lehetnek.
– Ezek a ciklonok általában nem jutnak el a szárazföldre, hanem Izland térségében szép lassan elvonulnak vagy elgyengülnek. Kivételesen ez a vihar most eléggé intenzív volt. A következő napokban újabb ilyen markáns ciklon jön, a szélerősödés azonban inkább Észak-Európát érinti majd – jelezte az éghajlatkutató.

Mivel a télnek lassan vége, nem valószínű nagyobb lehűlés a közeljövőben, legalábbis a február végéig tartó időszakban az átlagosnál melegebb időre van kilátás.

A következő napokban is megmarad a változékony időjárás, viszont kicsit szelesebb lesz. Pénteken újabb front ér el bennünket, amely ismét esőt hoz. A hőmérsékletet tekintve egész héten nem várható jelentős változás. Folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő, az ilyenkor megszokott 5 fok körüli maximum hőmérséklet helyett 10-12 fok lesz. A reggeli minimum hőmérsékletek kevéssel fagypont fölött várhatóak.