2024. április 19., péntek

Gyárfás tagadta bűnösségét

Tagadta bűnösségét Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető a Fenyő-gyilkosság büntetőperének első tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken kedden.

Gyárfás Tamás megérkezik a tárgyalásra (Fotó: MTI)

Gyárfás Tamás megérkezik a tárgyalásra (Fotó: MTI)

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Roháč, aki emiatt jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség ebben az eljárásban azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével. A vád szerint Portik Tamás meg is szervezte a gyilkosságot, ő bérelte fel Roháčot.

A keddi tárgyaláson elkezdődött Gyárfás Tamás meghallgatása, amely a tervek szerint három napig is eltarthat. Gyárfás Tamás kijelentette: nincs mit beismernie, de örül, hogy végre tisztázhatja magát. Gyárfás Tamás azt mondta, a vádirat indokolatlanul nagy teret szentel a közte és Fenyő János között kialakult ellentétnek, amely egyébként már jóval a gyilkosság előtt rendeződött, így az állítólagos felbujtásnak nem lehetett semmi indítéka, célja.

A múlt évi előkészítő üléshez hasonlóan kedden is hangsúlyozta: a vitáit mindig nyíltan, érvekkel rendezte, sohasem erőszakkal; a vádirattal ellentétben sem Tasnádi Pétert, sem Portik Tamást nem bízta meg soha semmivel. Beszélt arról is, hogy Portik Tamást a nemzetbiztonság küldte hozzá, hogy csapdát állítson neki.

Portik Tamás a keddi tárgyalás elején – korábbi vallomásaihoz hasonlóan – tagadta bűnösségét, és kiemelte azt, hogy szerinte manipuláltak a perújítási eljárásban új bizonyítékként felhozott hangfelvételeket, amelyeken az ő és Gyárfás Tamás beszélgetései hallhatók. Portik Tamás védője felvetette, hogy tisztázni kellene, pontosan mikor készültek a hangfelvételek, és szükség lehet az 1997 végén, illetve 1998-ban rögzített lehallgatási anyagokra, híváslistákra is.

Portik Tamás rendkívüli biztonsági intézkedések mellett vett részt a tárgyalás első óráján, azután elszállították. Az ő meghallgatására később kerülhet sor.