2024. március 29., péntek

Nem kéri a kancellári széket Merkel favoritja

Bejelentette távozását a német kormánypárt elnöke – Kramp-Karrenbauer miniszter marad

Még az idén megválik pártvezetői posztjától Annegret Kramp-Karrenbauer, aki a német kancellári tisztségért sem indul a jövő évi országos parlamenti (Bundestag-) választáson. A szövetségi kormánykoalíció legerősebb pártját, a konzervatív CDU-t vezető politikus csak a jelenleg is betöltött védelmi miniszteri állását tartaná meg a 2021 őszére tervezett voksolásig.

Távozik a CDU éléről Annegret Kramp-Karrenbauer, de nem azonnal, hanem (várhatóan) az év második felében. A legnagyobb kormánypárt tegnap Berlinben megtartott vezetőségi ülésének résztvevőit arról is tájékoztatta, hogy a kancellári tisztségért sem akar indulni a CDU jelöltjeként a 2021 őszére tervezett Bundestag-választáson.

Arra készül, hogy vezetésével még az idén nyáron megszervezik az új pártvezető, kancellárjelölt kiválasztásának módját, majd eldöntik ki a legalkalmasabb személy. Kramp-Karrenbauer ezt követően válna meg a CDU elnöki tisztségétől, és csak a szövetségi kormányban jelenleg is betöltött védelmi miniszteri állását tartaná meg. Pártja tegnapi vezetőségi megbeszélésén közölte: az a terve, hogy a CDU új elnöke legyen a kancellárjelölt is a jövő évi Bundestag-választáson.

A megbeszélésen Angela Merkel kancellár sajnálkozva, de tudomásul vette a pártelnök, egyszersmind egyik legközelebbi munkatársa döntését.

Kramp-Karrenbauer 2018 decemberében került a CDU elnöki székébe, Merkel helyére, aki megtartotta kancellári tisztségét. Sokan Merkel favoritjának tartották. Már akkor, de azóta többször is felröppentek olyan hírek, hogy Kramp-Karrenbauer a – jobbközép CDU–CSU pártszövetség és a szociáldemokraták (SPD) alkotta – nagykoalíciós kormány 2021-ben lejáró mandátuma előtt felválthatja tisztségében a kancellárt.

Ám a pártelnök többször is kifejtette: nem célja Merkel idő előtti eltávolítása a kancellári hivatal csúcsáról. Jó néhányszor arra is felhívta a figyelmet, hogy inkább a CDU új programjának kidolgozásával foglalkozna, s a párt 2020 késő őszén megnevezi a kancellárjelöltjét a jövő évi választásra.

Ez a személy egészen biztos, hogy nem Merkel lesz, mert ő 2018-ban már jelezte: jelenlegi megbízatásának 2021-es lejárta után már sehol nem vállal semmilyen politikai tisztséget. Sem hazájában, sem az EU-ban. Álláspontja azóta változatlan.

Kramp-Karrenbauer már tavaly novemberben felajánlotta távozását a CDU éléről. Az akkori pártkongresszuson ugyanakkor sürgette a belső viták lezárását, valamint a szorosabb egység megteremtését és a nyugalom helyreállítását. Úgy tűnik, ez nem sikerült, s a párton belüli civakodás miatt helyezte kilátásba lemondását, ami nagy meglepetést keltett országszerte. 

Sigmar Gabriel volt (szociáldemokrata) alkancellár szerint Kramp-Karrenbauer bejelentése arra utal, hogy a CDU válságba sodródott, ami a Merkel-kormány összeomlásával végződhet.

Kramp-Karrenbauer döntését a CDU elnöki posztjának átadásáról több tényező befolyásolhatta. Így akár az is, hogy pártelnöki munkájával a CDU nem tudta jelentősen növelni lakossági támogatottságát. Saját népszerűsége is igen csekély, ráadásul képtelen volt a választók nagy tömegeit meggyőzni arról, hogy megfelelő kancellár lehet belőle. Elhatározását az is befolyásolhatta, hogy a múlt héten a tudta nélkül fogott össze Türingiában a CDU helyi szervezete a szélsőjobboldali (neonáci) Alternatíva Németországnak (AfD) párttal és a magát liberálisnak minősítő (valójában jobboldali) FDP-vel, majd együtt szavazták meg az utóbbihoz tartozó Thomas Kemmerichet tartományi miniszterelnöknek. A CDU berlini pártközpontjában óriási politikai vihart és felháborodást váltott ki az eljárás, amelyet országszerte elítéltek más pártok is. A záporozó kritikák és spontán tüntetések hatására Kemmerich másnap lemondott tisztségéről.

Még csak találgatni lehet, hogy ki veszi majd át a CDU irányítását. Többen máris Friedrich Merzet emlegetik lehetséges utódként. Azt a politikust, aki 2018-ban is indult a pártelnökségért, de veszített a Merkel pártfogolta Kramp-Karrenbauerral szemben. Persze más nevek is közszájon forognak már: némelyek úgy vélik, hogy Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter és Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi miniszterelnöke is az esélyesek közé tartoznak. Közülük azonban még egyikük sem nyilatkozott pártelnöki ambícióiról.