Dózsa György és a parasztlázadás emlékezete

Dózsa György – Ђepъ Дoжa 1514–2014. (Szerkesztette Csömöre Zoltán és Rokay Péter)

Mák Ferenc

2020. február 10., 18:19 >> 2020. február 10., 19:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Ifjúságom legszebb emlékei között azt a nyarat számon tartom, amikor az alsóvárosi könyvtár régen nem bolygatott polcainak egyikén Eötvös József könyveire bukkantam. S ha a Karthausi című munkája nem is, a Magyarország 1514-ben című regénye egészen lenyűgözött. S vittem is volna magammal Dózsa György szomorú történetét az elkövetkező évtizedekben, ha nem ütköztem volna folyton a kommunizmus kirakatába afféle proletárivadékká silányított alakjával. Parasztlázadásának történetét félre is tettem, 2014-ben – megégetésének fél évezredes jubileumán – azonban reméltem némi eligazítást Dózsa perének ügyében. Hasztalan – a közélet és a történetírás csöndesen átsiklott az évforduló felett. Azaz, mégsem! A minap jutott el hozzám a Bánsági Kultúrközpont kiadványa, a Csömöre Zoltán és Rokay Péter tanárok közös szerkesztésében megjelent Dózsa György – Ђepъ Дoжa 1514–2014. című (2017) kötet, amelyben a 2014. november 21-én és 28-án Nagykikindán és Makón megtartott nemzetközi tudományos értekezleten elhangzott tanulmányokat olvashattam – igazi nagy élvezettel.

Bánsági Kultúrközpont, Makó – Nagykikinda, 2017

A kötet Dózsa György felkelésének dél-magyarországi vonatkozásai című fejezetének egyik legizgalmasabb tanulmányában, C. Tóth Norbert A keresztesek útja Budától Nagylakig című írásában kronológiáját adja az eseményeknek: Bakócz Tamás 1514. április 9-én a budai Szent György téren a Magyar Királyság nevében meghirdette a keresztes hadjáratot. Két hét múlva, április 24-én az érsek Dózsa Györgyöt nevezte ki a toborzott had vezérévé, akinek a kereszteseket Bátori István temesi ispánhoz kellett levezényelnie, ahol őket az „Alsó részek” területén fekvő végvárak megerősítésére kívánták felhasználni. A sereg május 9-én vagy 10-én indult el a Pest alatti táborból, s Cegléd érintésével Tiszavárkony és Tiszavarsány között átkelt a Tiszán, majd Nagytúr mezőváros közelében tábort vertek. Időközben azonban az érsek és az ország vezetői fölismerték a fölfegyverzett köznép jelentette veszélyt, s azonmód megparancsolta a toborzás leállítását. Nagytúr környékén azonban a felfegyverzett parasztok összecsaptak a nemesekkel, melynek során Székely György egy királyi adóbehajtót is megölt. Ez volt a keresztesek lázadása. A május 23-án bekövetkezett véres csatában, hatalmas veszteségek árán a Bátori István vezette csapatok kiverték állásaikból a kereszteseket és szétszórták őket a Maros vidékén. C. Tóth Norbert túlzónak véli a Dózsa vezette sereg „mintegy 30 ezer főre becsült” létszámát, források alapján úgy véli, a keresztes fősereg létszáma 4000 lovasból és 3300 gyalogosból, összesen 7300 emberből állt.

Csömöre Zoltán Temesközi helyzetkép a Dózsa-féle parasztfelkelés előestéjén című tanulmányában a Dózsa-lázadás okait kutatva, az Alsó részek társadalmi-politikai valóságába nyújtott betekintést. Voltaképpen arra igyekezett rámutatni, miért vált 1514 nyarán a Temesköz a parasztháború fő hadszínterévé. A Duna és a Száva vonalán állomásozó török csapatok portyáik során évszázadnál hosszabb idők során át- meg átcsaptak a Magyar Királyság déli területeire. 1390-től rendszeresen feldúlták a Szerémséget, Keve, Krassó és Temes megyéket, betöréseik során elsődleges céljuk a zsákmányszerzés, a szarvasmarha csordák és a gabonakészletek elrablása volt, hosszadalmas várostromokra soha nem vállalkoztak. Előfordult azonban a falvak lakosságának erőszakos elhurcolása is, idővel azután az élő ember jelentette a legértékesebb zsákmányt. Nándorfehérvár 1521. évi eleste után Keve és Krassó vármegyéken túl immár Torontál, Csanád, Arad és Temes megyékben is fosztogattak, előfordult, hogy átlépve a Duna vonalát, attól 150 kilométerre is elpusztították a templomokat, felégették a kúriákat, elhurcolták a lakosságot. A nemesség pedig lassan elhagyta a vidéket, Magyarország békésebb tájaira, a Dunántúlra, Erdélybe vándorolt. Csömöre Zoltán kiemelte, a XV. század az alföldi mezővárosok (oppidiumok) gazdasági fölvirágzásának kora volt. Temesvár, Csanád és Lippa vármegyék területén a török betörések során a települések 70–80%-a elpusztult, vele pusztultak a jobbágytelepek is. Általános volt az elszegényedés, a mezővárosok sorvadása magával vonta a templomok és kolostorok, rendházak pusztulását is. A nyomor, a kétségbeesés vezetett azután a parasztlázadáshoz.

Neumann Tibor Szapolyai János és a Dózsa-féle parasztháború című írásában hangsúlyozta: az évszázados megállapítás, amely szerint „a Magyar Királyság mohácsi csatavesztésében a Dózsa-féle parasztháború következményei – a megtorlás és a jobbágyság vagyoni s jogi meggyengítése – komoly súlyt nyomott a latban, egyáltalán nem tartható”, mivel ezek jelentőségét a történeti irodalom messzemenően túlbecsülte. Tóth István Dózsa György és Szeged kapcsolata, Rokay Péter pedig Az 1514-es parasztháború és Dózsa György vajdasági vonatkozásai című írásával szerepel a kötetben. A könyv Az elnyomottak küzdelme az i. e. I. századtól az i. sz. XVIII. századáig című, második fejezetében a szerb társszerzők közül Boškov Svetozar Spartacus felkelése, Rokai Melina Watt Tyler felkelése és Dózsa György lázadása, Ramač Janko Muha felkelése (1490–1492) a XVI. és XVII. ukrán parasztfelkelések tükrében és Demjan Dominik Matija Gubec 1573. évi felkelése című írása olvasható. A kétnyelvű Dózsa-kötet megjelentetésével Csömöre Zoltán és társai fényesen bizonyították, hogy a központoktól távoli műhelyekben is születnek kiváló munkák, melyek kimagasló tudományos értékekkel bírnak.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége