2024. március 28., csütörtök

Finom falatok, kitűnő hangulat

Vásártéri disznótor tizedszer Topolyán
Hagyományos módon bontották fel a hízót (Herceg Elizabetta felvétele)

Hagyományos módon bontották fel a hízót (Herceg Elizabetta felvétele)

Hagyományos disznótoros ünnepséget tartottak az ősszel felújított topolyai Vásártéri Otthonban a hétvégén a Gazdakör és a Topolyai Termelők Egyesülete szervezésében.

Szombaton kora reggel az otthon épülete előtt Tóth József és Siska Béla főböllérek és segédeik a hagyományokat tiszteletben tartva vágták le és bontották fel a hízót, s a délelőtt folyamán a vendégsereg szeme láttára dolgozták fel a húst. Három hízó került feldolgozásra, kettőt már pénteken, szombat reggel pedig egy disznót vágtak le. A böllérek elmondták, hogy nem sok minden változott az évtizedek során a disznóvágás technikáját illetően, ma is hasonlóképpen zajlik, mint egykor. A topolyai Mezőgazdasági Iskola hentes- és élelmiszeripari technikusi szakának diákjai is besegítettek mind a feldolgozásba, mind a finom falatok elkészítésébe, felszolgálásába. A konyhában az asszonyok, diáklányok serénykedtek: reggelire májat, tokaszalonnát, vért és lepényt sütöttek, emellett meleg teával, forralt borral, friss lángossal is kínálták az érkezőket. Az eseményre, illetve a közös reggelire több száz vendég érkezett. Jó hangulatban, nagy érdeklődés mellett folyt a munka és a társalgás. Számos tartományi, községi elöljáró és a helyi közösség képviselői mellett Pásztor István, a VMSZ elnöke és Kislinder Gábor polgármester is megjelent a disznótoros reggelin.

Tomik Nimród, a Gazdakör alelnöke elmondta, hogy egyre kevesebb háztartásban vágnak ma már disznót, főként nem hagyományos módon, így nem csoda, hogy az elmúlt években igazi közösségi eseménnyé nőtte ki magát a rendezvény, és immár jubiláris, tizedik alkalommal került rá sor. Este klasszikus disznótoros vacsorával várták a Gazdakör báljába a vendégeket.