2024. április 20., szombat

Útiköltség-visszatérítés a hallgatóknak

Szabadka Város Közigazgatási Hivatala Társadalmi Tevékenységek Titkársága értesíti az egyetemi/főiskolai hallgatókat, hogy megkezdődött az útiköltségek visszatérítésére vonatkozó igénylések átvétele.

A hallgatók helyközi útiköltségeinek visszatérítése a Tartományi Felsőoktatási és Tudományos Kutatási Titkárság pályázatán keresztül valósul meg.

Az útiköltség-visszatérítésére azon hallgatók jogosultak, akik bejelentett lakcímmel rendelkeznek Szabadka Város területén, naponta utaznak helyközi járatokon, nem laknak kollégiumban, tanköltségüket az állami költségvetésből fedezik, első alkalommal iratkoztak be az adott képzés adott évfolyamára.

A támogatás elnyeréséhez a hallgatóknak mellékelniük kell a személyi igazolványuk fénymásolatát, az egyetemi, vagy főiskolai kar igazolását arról, hogy a hallgató első alkalommal iratkozik be az adott évfolyamra, illetve a folyószámla másolatát. A hallgatóknak emellett egy nyilatkozatot kell kitölteniük, amely letölthető Szabadka Város hivatalos weboldaláról, illetve személyesen igényelhető a városi Közigazgatási Hivatalban.

Az igénylések február 21-éig adhatók át munkanapokon 9 és 14 óra között a Közigazgatási Hivatalban.