2024. április 19., péntek

Nemzeti összetartozás, testvértelepülések, népi gasztronómia…

A hétvégén Törökfalu volt az idei Nemzetközi Böllérbarát-találkozó házigazdája
A törökfalui csapat a böllérbarát-találkozón (Csincsik Zsolt felvétele)

A törökfalui csapat a böllérbarát-találkozón (Csincsik Zsolt felvétele)

Hetedhét országra szóló disznótort tartottak Törökfaluban, ahol szombaton harmadik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Böllérbarát-találkozót, amelyen összesen kilenc csapat vett részt a magyarországi Bogyiszlóról és Sármellékről, az erdélyi Csíkcsicsóról és Csernátonról, a felvidéki Búcsról, a németországi Schlitzről, illetve a vajdasági Erzsébetlakról, Adáról és Törökfaluból. 

A hét-nyolc fős csapatok egy-egy disznót vágtak, amiből a nap folyamán a saját tájegységük szokásai szerint disznótoros finomságokat készítettek a találkozón, amit disznótoros vacsorával zártak. A nemzeti összetartozás, a testvértelepülési együttműködés és a népi gasztronómia hagyományainak jegyében zajló böllérbarát-találkozót évről évre más helyszínen és országban rendezik meg, tudtuk meg Berze Tibor főszervezőtől, a törökfalui helyi közösség tanácselnökétől. Elmondta, hogy a nemzetközi találkozóra ezúttal harmadik alkalommal került sor Törökfalun a helyi közösség és a Százszorszép Művelődési Egyesület szervezésében Ada község önkormányzatának fő támogatásával.

A böllérbarát-találkozón a disznótoros hagyományokhoz híven a házigazdák és a vendégeik már kora reggel jóféle pálinkával hangoltak a találkozó helyszínén, a falu központjában lévő Berze-cég telephelyén, ahonnan zenei kísérettel lovas és traktoros fogaton vonultak a sertésekért. A levágott jószágokat utána a böllércsapatok a saját hagyományaik alapján, zeneszó kíséretében dolgozták föl a Berze cég hangárjában. Mindeközben a látogatóknak pálinkával, forralt borral, teával kedveskedtek a házigazdák. A folyamatosan növekvő nézősereg kíváncsian szemlélte a különböző vidékek disznóvágási szokásait. Köztük Pásztor István, a VMSZ elnöke és Juhász Attila, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára, aki a házigazdák meghívására látogatott el a rendezvényre. A találkozón egyébként a nézők végignézhették a disznóölés munkafolyamatait a perzseléstől a jószág teljes feldolgozásáig, valamint megkóstolhatták a disznótoros finomságokat. Nagy Rózsa szervező, a Százszorszép elnöke kiemelte, hogy minden böllércsapat feladata hagyományos módon, a saját szokásaik szerint feldolgozni a sertéseket, hogy a látogatókat megismertessék az adott tájegység sajátosságaival és ízeivel. A helyszínen azonban nemcsak disznótoros finomságok várták a vendégeket, hanem kirakódóvásár is, amelyet a falu lezárt főutcáján tartottak meg.

– A rendezvény tizenöt éve indul el Tóth István bogyiszlói polgármester kezdeményezésére. Amióta megismertük egymást, a gyerekeink síelni járnak, a sport- és a művelődési egyesületeink, valamint az iskoláink együttműködnek. Közös kulturális programokat és sporteseményeket bonyolítunk le, valamint ismerkedünk és barátkozunk. Ezer kilométerről a testvéreink úgy jönnek ide, mintha hazajönnének, de mi is ugyanúgy megyünk hozzájuk. Az elmúlt évek alatt már komaságok alakultak ki, keresztelők és esküvők voltak. Ez a határtalan magyarság rendezvénye, és nagyon örülök annak, hogy 2020-ban, Trianon százéves évfordulóján Törökfalu a házigazda – közölte Berze Tibor, aki megjegyezte, hogy ötévenként rendezik meg Törökfaluban a találkozót, amelynek szervezésébe bevonják a fiatalokat, hogy folyamatos legyen a gasztronómiai hagyományok ápolása. A hagyományok megőrzését hangsúlyozta a rendezvény fő támogatója, Ada község önkormányzatának polgármestere, Bilicki Zoltán is. Elmondta, hogy Törökfalunak szerteágazó testvértelepülési kapcsolata van több külföldi településsel, amelyekkel évről évre megrendezik a hagyományos disznóvágást. Kiemelte, a községi önkormányzat a helyi közösséggel együtt fontosnak tartja ennek a hagyománynak a megőrzését, és amikor Törökfalura kerül a sor, akkor helyt állnak.