2024. március 29., péntek

Műfaji és tartalmi többrétűség*

A gazdagok és szegények közötti szakadék folyamatos mélyülését szimbolizáló tárva-nyitott társadalmi olló két szárának bemutatásával indít Bong Joon-ho Élősködők (Parasite) című játékfilmje. A nélkülözésben élő Kim család négy tagja egy nedves pincelakásban él, pizzadobozok hajtogatásából igyekezve fenntartani magát. A család fiútagja előtt azonban barátja külföldre költözését követően csakhamar új lehetőség nyílik meg. Ki-woo hamis diplomával és jó ajánlásokkal angoltanári álláshoz jut egy elképesztően gazdag családnál. Alighogy megveti a lábát, megtalálja a módját annak, hogy húgának, majd édesapjának és édesanyjának is alkalmazást biztosítson a dombon épült fényűző házban, ahol azonban olyan meglepetések várnak rájuk, amire a minden hájjal megkent Kimék sem számítanak. A társadalmi szatíraként induló mű ezen a ponton irányt vált, és fekete humorral és suspense-elemekkel dúsított thrillerként folytatódik. Az Élősködők legnagyobb erénye éppen a műfaji komplexivitás és tartalmi többrétűség. A filmben szervesen illeszkednek egymáshoz a szociális érzékenység és a groteszk, a realitás és a szimbolikus töltettel rendelkező mozzanatok. Ami még nagyon fontos, a továbbgondolásra és mélylélektani elemzésre alkalmas filmet egy pazarul fényképezett képi világba ágyazott izgalmas sztori fogja egybe.

* Sándor Zoltán, lapunk újságírója, szerkesztője egy egyéni 10-es listát készített, hogy szerinte melyek voltak 2019 legjobb filmjei. Ezt a rangsort lapunk múlt hétfői számának 10. oldalán közöltük le. Kollégánk e lista első helyére a dél-koreai Bong Joon-ho Élősködők című alkotását tette. Most, amikor a legjobb filmnek járó Oscar-szobrocska mellett még három díjat bezsebelt a dél-koreai alkotás, ismét leközöljük Sándor Zoltán kollégánk értékelését az alkotásról.