2024. március 28., csütörtök

Mindennapi fohászaink

Pázmány Péter és Rákóczi Ferenc imáját is olvashatjuk a Segítségünk az Úr nevében című imakönyvben

Nemrég jelent meg a Segítségünk az Úr nevében című katolikus imakönyv. A kötet a szabadkai Milko Egyesület gondozásában jelent meg. A kiadványról a szerkesztővel, dr. Csizmár Oszkárral, a szabadkai Szent Kereszt Római Katolikus Plébánia plébánosával beszélgettünk.

– A római tanulmányaim és az olaszországi tartózkodásom befolyásoltak, hogy elkészüljön ez az imakönyv. Ott számtalan imakönyv jelenik meg, nálunk pedig csak a Hitélet és Hozsanna imakönyv létezik. Az olasz imakönyvek, illetve azok az imádságok, amelyeket ott tanultam, adták az ötletet, hogy ezeket magyarra fordítsam, és azokat, amelyeknek megvolt a magyar szövege, kiadjam. Az imakönyv első része a hit rövid foglalata, hiszen az imádsághoz igaz hitünk kell, hogy legyen. Ezután következnek az Úr Jézushoz szóló imádságok, a reggeli és az esti imák, Krisztus kínszenvedéséről szóló imák, a keresztúti ájtatosság, Krisztus legszentebb arca, a Brigitta-imák, amelyek Krisztus kínszenvedésének imái. III. Ince pápa imája is benne van a könyvben, amelyet szintén Rómában találtam. Magyarra fordítottam, és külön szentképként is megjelent. A másik oka a könyv megjelenésének az emberek igénye. Nálunk, az altemplomban van egy urnafülke és egy kripta. Amikor az emberek ide jönnek a szertartásra, nem tudnak imádkozni, nem tudják kitölteni azt az időt, amíg a koporsó vagy az urna fölött virrasztva várakoznak. Amikor valaki egy haldokló hozzátartozójához hívja a papot, a pap elmegy a házhoz, imádkozik, majd hazamegy. A hozzátartozók utána nem tudnak mit imádkozni. A régi kalocsai imakönyvekből, illetve a magyar egyház régi, zsinat előtti imakönyveiből kerestem ki a haldoklókért szóló könyörgéseket. Hogy ezt a hiányt pótoljam, az imakönyv végén megtalálhatóak a haldoklókért, a meghaltakért és a tisztítótűzben szenvedőkért szóló imák – hallottuk dr. Csizmártól.

– A másik egy kultúrtörténeti dolog, amely nem szeretném, ha kiveszne a köztudatból. Mindannyian ismerjük Mozart Requiem miséjét. Ha valaki elmegy egy komolyzenei koncertre, amelyen ezt a művet játsszák, nem tudja, miről van szó. Az imakönyvben benne van a latin szöveg és a magyar fordítás is. A könyv az Ima a jó halál kegyelméért elnevezésű imával zárul. A katolikusok mindig is imádkoztak a jó halál kegyelméért, azért, hogy a halál úgy érje őket, hogy fel legyenek rá készülve, annak pillanatában ne legyen halálos bűnük, ne gonoszul, gyűlölködve, hanem a Jóisten kegyelmében tudjanak meghalni – osztotta meg lapunkkal dr. Csizmár Oszkár atya a részleteket. Mint hozzáfűzte, az imakönyv készítésekor azt is számításba vette, hogy az embereknek kevés idejük van, sokat dolgoznak, és nem tud mindenki napi egy órát imádsággal tölteni. Ezért vannak rövid imák is, és hosszabbak is. A könyvben mindenki megtalálja a neki tetsző imádságokat. Érdekességként kiemelte, hogy a kötetben a szentségimádás, az oltári szentség előtt való imádság, a hagyományos mise szövege is szerepel. Ez utóbbit latinul és magyarul is megtaláljuk.

– Vannak könyörgések a Szentlélekhez, amelyekkel a régi imakönyvekben nem találkozhatunk. Továbbá benne vannak a legfontosabb Szűz Mária-imák, az Atyához és a Szentháromsághoz szóló imák, valamint a szentekhez szóló imák. Azon túl, hogy ez egy katolikus imakönyv, nemzeti imakönyv is, hiszen a magyar szentekhez, tehát Szent Istvánhoz, Szent Imréhez, Szent Lászlóhoz, Szent Erzsébethez és Árpád-házi Szent Margithoz szóló imákat is tartalmaz. A legismertebb szenteken kívül egy új szent nevével is találkozhatunk. Libanoni Szent Charbel egy remete volt Libanonban. A sírján és a cellájában nagy csodák történnek, a betegek meggyógyulnak, a sánták járni kezdenek, a terméketlenek gyermekáldásban részesülnek. Az ő kultusza Olaszországban is elterjedt, ezért a hozzá szóló imát magyarra fordítottam. Több ismert szent és egyházi személyiség imája is benne található a könyvben. A magyar történelemhez kapcsolódva Pázmány Péter és Rákóczi Ferenc imáját is olvashatjuk – tette hozzá a plébános.

Azt is megtudhattuk tőle, hogy a kötet az olasz imakönyvek felosztása lapján készült. A kiadvány megvásárolható és megrendelhető szabadkai Szent Kereszt Római Katolikus Plébánián. A jövőben kapható lesz a szabadkai Ferencesek templomában és a Danilo Kiš Кönyvesboltban is. A kötet ára 600 dinár.