2024. március 28., csütörtök

Kell nekünk ennyi repülőtér?

Hat szerbiai légikikötőből indulnak majd nemzetközi járatok

Szerbiának pillanatnyilag 33 repülőtere van, közülük a rendszeres nemzetközi utasszállításra hármat használnak, a belgrádi Nikola Tesla, a niši Nagy Konstantin és a Kraljevo melletti Morava légikikötőt. A közlekedési minisztériumban a Novosti munkatársának elmondták: úgy tervezik, hogy a jövőben hat reptérről indítanak nemzetközi járatokat, tehát a felsorolt három légikikötőn kívül alkalmassá teszik erre az Újvidéknél levő Čenej (sport)repülőterét, valamint az užicei és a Srebrno jezero melletti repteret is.

A niši és a kraljevói létesítmény az Aerodromi Srbije (Szerbia Repülőterei) állami vállalathoz tartozik, folyamatban van az užicei Ponikve, a Srebrno jezero és a kruševaci Rosulje odakapcsolása is. A boriak is azt kérték, hogy repülőterük alapítói jogait átruházhassák a köztársaságra, és a jelek szerint az év végére az ő kifutópályáik is átkerülnek az Aerodromi Srbije kötelékeibe. Ugyanez lesz a sorsa a čeneji repülőtérnek is.

A légi közlekedés ilyen mértékű fejlesztése valótlannak tűnik. Sokan felteszik a kérdést: van-e egyáltalán Szerbiában elegendő utas ennyi repülőtérhez? Kell-e nekünk ennyi légikikötő?

Petar Mirosavljević professzor, a Belgrádi Közlekedési kar prodékánja szerint az országnak óriási légiközlekedés-fejlesztési lehetőségei vannak, az pedig, hogy a helyi önkormányzatok átruházzák a köztársaságra az alapítói jogokat, és egy vállalatba tömörítik a reptereket, okos lépés.

„Szerbiának légi közlekedési csomópontokat kell kifejlesztenie Délkelet-Európa számára, innen kell indítani a gépeket a legjelentősebb interkontinentális útvonalakon, az utasterminálokon pedig minél több vásárlási és szórakozási lehetőséget kell biztosítani” – mondta Mirosavljević.

A professzor szerint az utasoknak olcsó illetékeket kell felkínálni, amivel az utazás teljes ára is csökken. Így lehetne idecsalogatni a régióból a messzire igyekvőket, a repterek pedig önfenntartóvá, működtetésük kifizetődővé válna.