2024. március 29., péntek

Kényszerszünet két francia iskolában

Az újabb intézkedést a koronavírus-fertőzések miatt.vezették be

Bezárnak két iskolát az Alpokban azután, hogy egy ottani síparadicsomban még öt brit beteget regisztráltak a korábbi hat eset után. Egyikük egy kilenc éves fiú, és két helyi iskolában is megfordult, úgyhogy Haute-Savoie megye vezetése úgy döntött, elővigyázatosságból megvizsgáltatja a családokat.

Haute-Savoie prefektusa, Pierre Lambert arról számolt be, hogy több mindenről intézkedtek a gyerekek és a szülők érdekében, és tájékoztatják a helyzetről, illetve a meghozott döntésekről a nemzeti oktatási hatóságot is.

Ezzel párhuzamosan Les Contamines-Montjoie-ban felállítottak egy krízisközpontot, hogy legyen hova fordulniuk azoknak, akik aggódnak vagy esetleg konkrét kérdésük, problémájuk van.

A központ egyik munkatársa elmondta, hogy állandó kapcsolatban vannak a régió közegészségügyi hatóságával és a megyei szervekkel is, úgyhogy naprakészek az információik. A polgármester beszélt telefonon az egészségügyi miniszterrel, hogy kölcsönösen tájékoztassák egymást a legfrissebb fejleményekről. Ezután úgy döntöttek, megnyitják a polgármesteri hivatalt az emberek előtt, hogy feltehessék kérdéseiket.

Az országban továbbra is 11 fertőzött van, mind britek, és nincsenek súlyos állapotban.

Vasárnap újabb kétszáz európai érkezett haza Hupej tartományból. Egy brit gép hozta őket, London mellett, egy katonai támaszponton szálltak le, és karanténban maradnak.

Európában eddig a legtöbb koronavírus-esetet, 14 beteget, Németországból jelentették.