2024. március 28., csütörtök
KORONAVÍRUS

724 áldozat, 34.500 fertőzött

Egy nap alatt 86-tal emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma. A kórban eddig összesen 724-en haltak meg, jelenleg 27 országban közel 34.500 fertőzöttet tartanak nyilván.

A statisztika a halálos áldozatok számának lassú növekedését mutatja. A kínai egészségügyi hatóság adatai szerint a járvány kezdete óta tegnap hunytak el a legtöbben. A hivatalos bejelentés szerint egy hatvanéves amerikai férfi volt az első külföldi Vuhanban, aki meghalt a fertőzéstől, és a koronavírusnak ő az első amerikai halálos áldozata. Még szerdán elhunyt, de az amerikai nagykövetség kegyeleti okból csak szombaton közölte ezt.

Vuhanban elhunyt egy japán férfi is, aki feltehetőleg szintén az új koronavírussal volt fertőzött – közölte a japán külügyminisztérium. A hatvanas éveiben járó férfi valószínűleg a járvány első japán halálos áldozata. A fertőzöttek száma Japánban már 89-re szökött fel. A Jokohama partjainál karanténba zárt óceánjárón újabb három embernél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, így 64-re nőtt a fertőzöttek száma. Két amerikai és egy kínai állampolgárról van szó, akiket most a hajóról egy tokiói kórházba vittek – közölte a japán egészségügyi minisztérium. Az 56 országból származó utasok és a személyzet tagjai még tíz napig nem hagyhatják el a hajót.

Dél-Koreában csaknem kétszeresére, 620-ra nőtt a koronavírus gyanúja miatt karanténban tartott és folyamatosan vizsgált betegek száma.

Öt újabb, koronavírussal fertőzött beteget, négy felnőttet és egy gyereket találtak Franciaországban, de az állapotuk nem ad okot aggodalomra – közölte a francia egészségügyi miniszter. Az új esetekkel 11-re emelkedett a Franciaországban kezelt betegek száma, akik közül 10-en jól vannak, egy 80 éves kínai turista továbbra is válságos állapotban van egy párizsi kórházban.

A járvány mind inkább a gazdaságra is hatással van: több multinacionális cég kényszerszabadságra küldte a Kínában dolgozó munkásait. Pénzügyi szakértők szerint a munkabeszüntetések miatt a kínai gazdaság első negyedéves teljesítménye akár 15 százalékkal is csökkenhet.