2024. március 29., péntek

Brnabić párbeszédre szólította fel a montenegrói kormányt

Szerbia kormányfője párbeszédre szólította fel a montenegrói kormányt a sok vitát kiváltó vallásügyi törvényről.  Tiszteletét fejezte ki a montenegrói állam és kormánya iránt, de egyúttal reményének adott hangot, hogy a párbeszédre sor kerül.

– Én a szerb kormány nevében leülnék és beszélgetnék minden olyan törvénnyel kapcsolatban, mellyel a Szerb Köztársaság lakosságának 29 százaléka nem ért egyet.  Nem mennék fejjel a falnak, azt hiszem, az nem elég demokratikus – magyarázta Ana Brnabić.

A Tanjug jelentése szerint a szerb kormányfő kifejtette, nyíltan kell beszélni a nézeteltérésekről, meg kell hallgatni az embereket, miért aggódnak. Emlékeztetett, hogy senkinek sem felel meg a bizonytalanság, és hogy a regionális stabilitás Szerbia politikájának elsőszámú vezérelve.

– Országunk csakhogy kilépett egy nagyon nehéz időszakból, így a reginális stabilitás nagyon fontos számára a továbbfejlődés tekintetében. Üdvözölte Várhelyi Olivér európai biztos kijelentését, miszerint Brüsszel figyelemmel követi a szabad vallásgyakorlást szabályozó montenegrói törvényt – szögezte le Brnabić.