2024. április 18., csütörtök

Angyali ízekkel

Paskó Csaba kelebiai plébános képviseli Vajdaságot a Magyarország étele szakácsverseny döntőjében

A Magyarország étele szakácsversenyt 2018 óta rendezik meg. A verseny célja a magyar gasztronómia népszerűsítése. Olyan ételekkel lehet benevezni, amelyek építik a magyar identitást, és beépíthetőek a vendéglátóipari kínálatba. A kétfordulós verseny megkötése az volt, hogy a benevezett étel öt elemből álljon, tartalmazza a magyar trikolór színeit, és egy adag előállításának költsége ne haladja meg az 1000 forintot. A szakácsverseny helyszíne a Felcsúti Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola lesz Az idén Paskó Csaba kelebiai plébános fogja képviselni Vajdaságot, mivel a Szabadkai burkolt halpaprikás elnevezésű ételével bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Mit kell tudni a Magyarország étele szakácsversenyről?

– Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete már harmadik alkalommal írta ki ezt a versenyt. A verseny célja, hogy a magyar gasztronómia is valamilyen szinten képviselve legyen. A magyar gasztronómiát is állandóan újra kell gondolni, és teret kell biztosítani neki. Ha visszatekintünk a múltba, azt látjuk, hogy egy-egy adott séf nevéhez köthető ételek bukkantak fel. Ilyen például a Csáky-rostélyos vagy a Gundel-palacsinta. Beszélhetünk a székelykáposztáról is, amelyről kevesen tudják, hogy nem a székelyekhez köthető, hanem egy Székely János nevű szakácshoz. Ebből az apropóból úgy gondolta az Étrend Aszalos István elnök úrral és a hozzá tartozó szakmai csapattal, hogy ki kellene írni egy olyan szakácsversenyt, amely kizárólag a magyar gasztronómiát hivatott erősíteni. A verseny felhívását ősszel írták ki, és január 5-éig kellett beküldeni a receptet. Az idei téma a nemzeti összetartozás. A Trianon százéves évfordulója és a magyar összefogás jegyében a trikolór színei kell, hogy megjelenjenek az ételben. A piros színt a piros paprika, a fehéret a rögös túró, a zöldet pedig valamilyen zöldfűszer, például kapor, zöldségzöldje, bazsalikom jelképzheti. Egy öt elemből álló ételt kell létrehozni. A versenyfelhívásban azt is meghatározták, hogy az étel olyan legyen, hogy bármelyik étteremben el tudják készíteni. A győztes étel az Étrendnek köszönhetően sok étteremben fel fog kerülni az Á la Carte-ra. A versenyben készített étel előállításának költségei nem haladhatják meg az 1000 forintot. Egy komoly szakmai zsűri bírálta el a beérkezett pályamunkákat, és kiválasztották a legjobb tizenkét ételt. A döntőbe jutott versenyzőknek március 28-án konyhai körülmények között húsz adagban kell elkészíteniük az ételt. Ennek elkészítésére és tálalására három óra áll rendelkezésünkre.

Miért döntött úgy, hogy benevez a versenyre?

– Megkeresett Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke. Az idén a verseny kiemelt vendége Vajdaság lesz. A verseny egész napos rendezvény, amely reggel a nyitógálával kezdődik. Ezután következik a főzés és a kóstolás. Délután lesz a gálaműsor és a díjkiosztó. A két évvel ezelőtt Luxemburgban elért eredményem arra bátorított, hogy nevezek be. Ugyanakkor meghívást is kaptam, és ez nagy megtiszteltetés számomra. Fontosnak tartottam, hogy mivel Vajdaság a kiemelt vendégek között szerepel, valaki a versenyben is képviselje Vajdaságot. Örülök neki, hogy bejutottam a legjobb tizenkettő közé. Ez további kihívásokat és felkészülést jelent. Az ételem fantázianeve Szabadkai burkolt halpaprikás. Szürkeharcsából és pontyból készült, egy halprádba burkolt halpaprikás, amelynek körete maga a fehér túró lesz. A zsűri lehetőséget biztosított arra, hogy a döntőig változtassunk az ételen. Novemberben, amikor itt járt az Étrend delegációja, a zsűri elnöke és a helyszínt biztosító szakgimnázium szakmai vezetője, felkerestük Juhász Bálintot, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetőjét, hiszen ő van leginkább kapcsolatban azokkal a helyi termelőkkel, gazdákkal, akiknek termékei színvonalasak és gasztronómiához köthetők. Ő fogja összeállítani azoknak a termelőknek a listáját, akik majd elmennek erre a versenyre képviselni Vajdaságot. A versenyben segítővel is részt lehet venni. Nekem Bodić Krisztián lesz a sous séfem, aki gépészmérnök, a kelebiai plébánia hitoktatója és szakácskollégám. Vele fogom ezt a versenyt megvívni. Megkezdtük a komoly felkészülést.

A kelebiai Márton Áron Közösségi Házban rendszeresen szerveznek borvacsorákat, vacsoraesteket. Hogyan készülnek az ilyen alkalmakra? Hányan főznek a konyhában?

– A Márton Áron Közösség Háznak a kulturális és a vallási tevékenysége mellett a gasztroturizmus is a részét képezi. Korábban, amikor nem volt meg a közösségi ház, sok magyarországi autóbusz megállt a plébánia előtt, az emberek bejöttek egy pálinka- vagy borkóstolóra. Amikor jó volt az időjárás, a vendégek a kinti, nyári teraszon le is tudtak ülni. Láttuk azt, hogy erre óriási igény van. A Márton Áron Közösségi Ház egész évre be van táblázva, hiszen különböző baráti, zárt körű rendezvényeket tartunk itt. Linzből, Svédországból, Magyarországról érkeztek hozzánk csoportok. Olyan emberek jönnek el hozzánk, akik ellátogatnak Szabadkára, megnézik a várost, majd betérnek hozzánk egy vacsorára. Tematikus vacsoraesteket szoktunk tartani. Igyekszünk jó programokat szervezni, színvonalas zenekarokat, énekeseket megszólítani. Erre van egy csapatom, akikkel a konyhában dolgozunk. Ennek tagja a már említett Bodić Krisztián sous séf. Takács Irénke, a falugondnok korábban több száz személyes lakodalmakban főzött. Ügyes és talpraesett háziasszony. Az újházi tyúkhúslevese és a ragulevesei verhetetlenek, ezért az ő feladata a levesfőzés. A főételek és a köretek elkészítése a legtöbb esetben az én feladatom. A csapatom tagjai még Révész Ibolya angol szakos tanárnő, önkéntesünk a vendégtérrel van megbízva. Tomin Irénke az első számú segédünk a konyhában. Erdélyi Jolán néni kelt tésztái, pogácsái és hajtogatott kiflijei verhetetlenek. A következő zenés vacsoraestünk február 15-én lesz, amelyre Marlene Patarčić Dietrich Blaha Lujza-tortájával készülünk. Jó lenne Szabadkának ezt a cukrászsüteményét megmutatni az embereknek.

A Blaha Lujza-tortán kívül milyen elfeledett recepteket szeretne még feleleveníteni?

– Nagyon sok receptünk és új elképzelésünk van. Említhetném a tökkroketteket, vagy a fiatal cukkiniből készült tökfasírtunkat. Van egy sajtos pogácsánk, amely a képviselőfánk égetett tésztájának és a leveles tésztának a kombinációjából készült. Ez valójában nem is pogácsa, hanem pálinka- vagy borkorcsolyának használható. A sertéskaraj Márton Áron-módra már régóta szerepel a repertoárunkban, és mindenki nagyon szereti. Verhetetlen az oldalasunk, amelyet kemencében sütünk. Amikor betérnek hozzánk a vendégek, mindig megkérdezzük tőlük, hogy hagyományos bácskai ízekre vágynak, vagy inkább a főszakácsra bízzák a vacsora fogásait. Ha az utóbbit választják, akkor az ételeket a finomgasztronómia, a fine dining jegyében készítjük el. Úgy gondolom, hogy egyikben sem lehet csalódni, mindez ízlés kérdése. Mindenféle szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy senki sem távozott tőlünk úgy, hogy nem lett volna megelégedve az ételek ízharmóniájával, ízkombinációjával.