2024. április 20., szombat

Mi fán terem?

Könyvkötészetről gyerekeknek

A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár padlástermében idén is folytatódik a Mi fán terem? elnevezésű programsorozat. Az idei első foglalkozást Gyurik Melinda vezette, a téma pedig a könyvkötészet volt.

A foglalkozás vezetőjét arról kérdeztük, hogy hogyan zajlott az ismeretterjesztő program.

– Évek óta tartok foglalkozásokat gyerekeknek és felnőtteknek is. Tapasztalataim alapján a gyerekeknek, de még a felnőtteknek is érdekes az, hogy hogyan készülnek a könyvek. Mikor megkerestek, hogy volna-e ötletem könyvkötés vagy könyvrestaurálás témakörben, rögtön ez jutott eszembe. A foglalkozás alatt a gyerekekkel minikönyvet készítettünk, melynek a részeit el-, illetve előkészítettem számukra. Ez azt jelenti, hogy a lapokból összeragasztottam a könyvtestet és méretre vágtam nekik a borítójához szükséges anyagokat – első és hátsó borítótáblát, a könyvgerincet és magát a borítóanyagokat.

Vittem magammal anyagokat, bőrt, bársony kötővásznat és papírokat, hogy láthassák, megtapogathassák milyen anyagokat lehet felhasználni könyvkötéshez, valamint kisebb kéziszerszámokat, amivel a könyvkötők dolgoznak, díszítéshez használnak. Mutattam még nekik fatáblás modellkönyvet, hogy láthassák régen több száz éve milyenek voltak a könyvek. A gyerekek elmondásaik alapján nagyon élvezték, legjobban a minikönyv elkészítése tetszett nekik, amelyeket haza is vihettek. Én is jól éreztem magam! – nyilatkozta Gyurik Melinda.

A Juhász Erzsébet Könyvtár a tervek szerint havonta szervez egy-egy Mi fán terem? foglalkozást ebben az évben is.